Rezsőfy György szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1879

LIPP Vilmos: A történelem előtti idő

— 15 — tatás elérhető határaival nincs tisztában magával. Hogy mit akar az ősrégészet voltaképen elérni, az eddigelé legalább határozottan körvonalozva sehol sincsen, az iránt a szakemberek között eddig megállapodás nem jött létre. Kapcsolatba hozatott az ősrégészet az embertannal és földismével. Habár nem titkolhatom is el. hogy e két tudomány mindegyikének a régészettől lényegesen elütő czélja van, mégis az összeköttetés kimagyarázható abból, hogy emberek emlékeit kutatjuk, melyeket a jótevó anya föld temetett el, vagy abba temettettek el, hogy évezre­dek múlva fennen hirdessék, hogy itt vagy ott, régen az irott történelem kora előtt, emberek laktak. De ha most azt a kérdést veszszük fel, mit szándé­kozik az ősrégészet elérni, — az emberiség, mint embe­riség történetét, az emberi lét korát, az őskori ember művelődéstörténetét, ennek fejlődését, a különböző éghaj­lat alatt lakott népek életviszonyait kutatja-e vagy mind­ezt összevéve, — erre az ősrégészet mai állása szerint alig lehetne mindenkit megnyugtató van csak kielégítő feleletet adni. Mostanig az ősrégészet csaknem kizárólag adatgyűj­téssel, tapasztalati eredményekkel foglalkozik De ép ezen eredmények megítélésénél, a hozzájok fűződő következte­téseknél és combinatióknál tűnik ki a tervszerütlenség káros volta, mely a képzelmi, a végtelenségig bolyongó speculationak ajtót, kaput nyit, ugy annyira, hogy, csak egy körülményt említve, az egyik régész a történelem előtti embernek talán százezer évet is utalványoz időszá­mításunk előtt, inig a másik a népvándorlás fiát le egész a Kr. utáni X-ik századig is még a történelem előtti korba sorolja A tudományos kutatás szabadságának én mindig em­bere voltam is, maradok is. De szabadságot törvény nél­kül semmiféle s igy a tudomány terén sem ismerek. A történelmi kutatásnál, pedig az ősrégészet praeeminenter az egyik mérvadó törvénynek fogadom el az emberiség létének általánosan érvényben levő időtartamát és ettől nem térhetek el, mig annak hejytelensége megdönthetlen érvekkel bebizonyítva nincsen. En tehát a százezer évek­kel való dobálódzást merő illusiónak tartom, mely ugyan elét? alkalmas arra, hogy a theoremák végtelen hosszú lánczolatát benne kényelmesen legömbölyítsük, de absolute

Next

/
Oldalképek
Tartalom