Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1878
LIPP Vilmos: A vasmegyei régiségtár köréből
25 nélkül, hogy a provinciának kül- és belviszonvai bővebben ne tagialtassanak. így köszönhetjük az ókori Britannia ismeretét J. Agricolának, illetőleg vejének Tacitusnak, ki ipja emlékét egy monografia által az enyészettől megóvni akarta, és ki e monografia keretébe Britannia ismertetését, miül a mely provincziának végleges rendezése .1. Agrlcola müve volt, akarva nem akarva felvenni kényszerült. Ily és hasonló indokok tartották fönn Gallia és Germania emlékét is. Ezen tartományok hosszas és véres küzdelmei a római világuralommal sok nagy hadvezért és ezekkel együtt írókat is vonzottak a tettek színhelyére, a hőstett megörökítésével megmentetett azon föld emléke is, hol az történt. A római történetírók Pannoniáról már csak a római uralom hanyatlása korában emlékeznek meg sűrűbben ; de mindig csak futólagosan. Az itteni római czivilizatió fénykoráról csak a volt várososok itt ott feltünedező gyér emlékei szólnak. A népvándorlás mozgalmai mint a szélvésztől felkorbácsolt tenger hullámai rombolták szét a művelődés százados vívmányait, mindazonáltal tisztán felismerhető, hogy az ismét beállott barbár korszak készítményei a rómaiak által itt meghonosított és gyakorlatilag kezelt müizléstől érintetlenek nem maradtak, hogy ezáltal némikép impraegnáltattak és épen ennek következtében a régibb barbár korszak termékeitől csin és ízlés dolgában előnyösen különböznek is. De még az sem tehető föl józanul, habár erre biztos történelmi adataink nincsenek is, hogy az egymásután Pannonián át délnek nyomult népek és törzsek egyenkint tabula rázát hagytak volna magok után Maradt itt bizony az őslakosságból is mindig, de meg az átvonuló népekből is. Ha valaki gondolkodva végig tekintett a néhány év előtt rendezett óstörténelmi kiállításon Budapesten, láthatta, hogy az ezer meg ezerre menő legváltoztosabb kivitelű tárgy csekély számú alapalakra vihető vissza. A „natura paucis contenta"-féle axióma a házi szerek és eszközök, szerszámok és fegyverek egyszerűségében tükröződik vissza, a találmány száma aránylag nagyon kevés, de e kevés találmány modositása, hogy ugy mondjuk : hely. idő és nép szerinti árnyalata rendkívül sok. Meg vagyunk arról győződve, hogy Pannóniában még a római művelődés délpontján is az őslakosság egyszerű, hagyomány i lag átörökölt szereit a finomultabb és czélszerübb római mellett is folytonosan készítette és használta is. Ezt eléggé bizonyítják az egy-egy sírban közösen tüált barbár és római tárgyak. De meg vagyunk arról is győződve, hogy a római uralmat •megdöntő, elsöprő barbárok Pannoniában első sorban is a góthgermán törzsek, saját ősi készítményeik mellett a letiport rómaiak finomságából is sajátítottak el egyetmást, hogy eredeti müfor-