Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875

LIPP Vilmos: A római köznép az első császárok alatt. Tanulmány

— 22 — helytartó is lehetett, de ily szerencsefordulatok a légritkábbak közé tartoztak. Végre nagy volt Rómában azok száma, kik az úgynevezett cliensi szolgálatokból vagy kizárólagosan éltek, vagy ezen keresetet egy másik mellett is űzték. Tacitus, Nero halálánál a római köznépet két részre osztja; az első a circus és szinházhoz szokott közönséges csőcselék, a másik pedig a romlatlan és az előkelő családokhoz ragaszkodó nép, az elitéltek vagy száműzöttek cliensei s szabadosai. Ebből Ítélhető meg a clientela nagy elterjedettsége; s ez általában oly jellemző tünemény Rómában, hogy megérdemli a kissé tüzetesebb ismertetést is. Az eredeti clientelának a császárok alatt csak a neve maradt meg, mert amaz kegyeleti, emez pedig bérviszony volt. A korábbi köztársaságban a cliens patrónusának nemcsak hű követője, hanem Ennius szerint annak gyakran bizalmas embere is volt, mig a cliens a császárság korában nem tekintetett másnak, mint nyomorultan fizetett figuransnak urasága kiséretében. A köztársaság utolsó éveiben a clientela még ősi jellemének színezetével bírt, mint azt a consularis L. Március Philippus, és Voltejus Menas közti viszony mutatja. Előbbi ez utóbbit, mert megtetszett neki, házába veszi, és mert feddhetlen magaviseletéről kérdezősködés utján meggyőződött, asztal s útitársává teszi, s kisebb ajándékok vagy esetleg apróbb kölcsönök által annak szerény de becsületes existentiát biztosít. De a patrónus ilyetén személyes részvéte cliense sorsán hovatovább egészen megszűnt. Mert a szokás, minél nagyobb kísérettel fellépni, tehát minél számosabb clienst tartani, a reggeli fogadásnál átriumát a tisztelgők egész seregével megtöltve látni, nemcsak az előkelőknél fejlődött ki mindinkább nagyobb mérvben, hanem a kevésbé vagyonos üzletemberek közt is, kik hitelök fentartása miatt szintén kényszerülve voltak bizonyos