Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1875

LIPP Vilmos: A római köznép az első császárok alatt. Tanulmány

nyomoraikat mutogatván, éneklő hangon ostromolták a járókelőket alamizsnáért. A decemberi hideg esős éjszakákon a boltivek alatt kerestek menedéket, néha egy kutya volt nyomoruk egyedüli kísérője, egy elhagyatott zúg halálos ágyok.

1) Különben eme szegénység mellett nem voltak épen ritkák a váratlan vagy rögtöni meggazdagodás példái sem. A szerencse ily mosolygása többnyire rabszolgáknak jutott osztályrészül, s e tekintetben érdekes esetet mond el Plinius.

2) Clesippus púposhátú, s máskülönben is rut rabszolgát árverezés alkalmával bizonyos Gegania nevii úrhölgy egy korinthiai kandelaber vételekor ráadásul kapta. E rabszolga utóbb úrnője kedvese és örököse lett. Mint gazdag birtokos azt a végzetes kandelabert tisztelte az istenek helyett, mint a melynek vagyonát és tekintélyét köszönhette. Még több példát is hozhatnánk fel, azonban ily szerencsefordulatok mégis mindig csak kivételes esetek maradtak, holott az tény, hogy a kiskereskedők vagy árverezők rendesen sokkal nagyobb vagyonra tettek szert, mint például az ügyvédek. Keresményre Rómában még a legszegényebb embernek is ezer meg ezer alkalom kínálkozott. Kiviteli kereskedelme Rómának úgyszólván nem volt, gyáripara, ha az üveg és papírgyártást kiveszszük, vajmi kevés; de annál nagyszerűbb volt beviteli kereskedelme ugy, hogy Róma pénzpiacza a legnagyobb volt az egész ó világban. Az áruk szállítása, kirakása, raktározása, a raktárak kezelése, felügyelete, a kis s nagykereskedés közti közvetítés ezer meg ezer munkást igényelt, kik mint hajósok, mérők, írnokok,raktárkezelők,alkuszok s hordárok voltak alkalmazva; a pénzpiacz a nagy bankárokon kivül egész sereg pénzhajhászt s pénzváltót foglalkoztatott. Ezen üzleteket igaz, legnagyobb részben rabszolgák s szabadosok kezelték, kik nem saját rovásukra, hanem uraik megbízásában, s azok 1) Martiul X. 5, 3. 2) Plin. H. N XXXIV. II.