Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1872
LIPP Vilmos: Titkári jelentés
— 74 i — adományozott; a helybeli főgymnasium igazgatóságát, mely a főgymnasiumi érem s régiséggyüjteményt; a megyei s városi képviselőtestületet, melyek közül elseje a megye történelmi becsű zászlóit, utóbbika szintén egy zászlót s több érdekes fegyvert engedett át régiségtárunknak a tulajdon s rendelkezési jog fentartása mellett. Fogadják tehát ők, valamint régiségtárunk többi igen tisztelt gyarapitói Összesen és egyenként az egylet mélyen érzett, őszinte köszönetét. T. közgyűlés ! Talán kelleténél is hosszabbra nyúlt jelentésem befejezéséhez közeledem. Hátra van még, hogy az egylet állapotáról nyújtsak némi felvilágosítást. Egyletünk jelenleg 27 alapitó, 472 pártoló rendes, s egy tiszteletbeli tagot számlál. Az év folyama alatt pedig hét pártoló tag elhunytát kelle gyászolnunk. Az egylet fenállása a ma meglevő rendes tagok száma által is biztositva van ugyan ; de, tekintve az egylet nemes czélját, tekintve a csekély tagdijt csak óhajtandó volna: ha az egylet minél tágasabb körben terjedne el. Ezt leginkább t. tagtársaink eszközölhetik, kik eddigi működésűnkből is meggyőződhettek már, hogy az eszme, melyért küzdünk ép oly szép s hasznos mint korszerű, hogy egyletünk a közmivelődés legalább egy ágában hézagpótló, nem is hozva fel azt, hogy több anyagi segélyforrás működésűnket is behatóbbá, nagyobb mérvűvé teszi. S igy azon édes reményben zárom be jelentésemet, hogy t. tagtársaink buzgólkodni fognak mind egyletünk terjesztésében, mind pedig tehetség szerint különleges czéljaink előmozdításában, hogy igy az igazgató választmány is tagtársaitól anyagi s szellemi pártolásban részesittetvén a jövő év közgyűlésén még nagyobb önérzettel azt mondhassa, mit különben most sem habozik kimondani: megtettük kötelességünket.