Lipp Vilmos szerk.: A Vasmegyei Régészeti-Egylet évi jelentése 1872

LIPP Vilmos: Titkári jelentés

— 71 i — nek ajtai a megtekinteni kivánó közönségnek lietenkint kétszer nyilnak meg. Miután évi jelentésünkben amúgy is közöltetik a kiállított tárgyak számjegyzéke, most csak azon irányelvekről akarok röviden szólani, a me­lyek szerint a választmány a régiségtár alakításánál eljárt, s a melyeket most is követ. Hogy tárlatunkban a római régiségek képezik a fó'csoportot, az már helyi viszonyainknál fogva sem lehet máskép. E csoportban ismét főhelyet foglalnak el az irott emlékek, vagyis a fölíratok s bélyegek. Ezek a római köz s magánéletre vonatkozó történelmi adatok, ezek fentartása első sorban is az egylet köte­lessége. E végből minden még meglevő föliratot pon tos jegyzékbe vettünk, legnagyobb része már tárlatunk birtoka, a többit is megfogjuk szerezni idővel, az újonnan felmerülőket pedig rögtön lefoglaljuk. Római éremgyüj­teményünket, mely kizárólag szombathelyi s Szombat­hely vidékebeli leletekből áll, időszámitási rendben ál­lítottuk össze. Ez Julius Caesartól egész Arcadiusig tartó, tehát több mint négyszáz évi időközt képvisel, mely alatt rómaiak itt tanyáztak ; s mig Schönwiesner ismeretes müvében az itt talált római érmekből csak 33 nevet 55 fajjal sorol elő, mai éremgyüjteményünk már 125 nevet 808 fajjal számlál. A Bittniczféle gyűjtemény pedig, melynek mi csak kettőseit nyertük vissza, még több névvel s fajjal dicsekedhetik. Különben római érem-, valamint bronz és csont­eszköz, továbbá üveg s agyagedény gyűjteményünk napról-napra szaporodik. Az érmeken kivül a többi­nek rendszeres osztályzása s fellálitása akkor fog esz­közöltetni, ha a mostani készlet legalább is rnegtiz­szeresedik, mert addig minden osztályozási kisérlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom