Gálig Zoltán (szerk.): Az expresszionizmus után. Új tárgyiasság és új klasszicizmus a magyar művészetben - Szombathelyi Képtár Katalógusai 27. (Szombathely, 1992)
Csendélet ВВП Béla: Mintázóállvány 1933. Az új tárgyiasság vonzódott az igénytelen témákhoz. Bán Béla megtalálta a kulcsot ahhoz, hogy ezt a tipikus vonást egy magasabb cél érdekében felhasználhassa. A tárgyat - jelen esetben a csendélet motívumát - ablak elé állította, a sivár belső látványt azonban nem oldotta fel egy lágy tájképpel, hanem a horizontot elzárja egy ugyancsak sivár, körfolyosós bérház-udvar szelettel. A mintázóállvány vigasztalan, a művészi terméketlenséget is szimbolizáló látványa azonban esztétikummá nemesül a képkivágás, a kompozíció és a részletmegoldások révén. Bán Béla a JÓ új tárgyias képek tanulságát megértette és alkalmazta. A szinte mikroszkopikus hűségű ábrázolás mögött egy nagyon szilárd struktúra rejtőzik. Itt azonban nem a naturális ábrázolásból kiinduló stilizálásról van szó, hanem eleve adott egy absztrakt váz, egy stilizációs alapforma készlet. Nem szabad elfeledkezni Bán reklámgrafikai stúdiumairól, amelyeken jól látható, hogy biztos kézzel bánt az organikus formákkal, különösebb nehézség nélkül geometrizálta azokat. Bán óriási gondot fordított az anyagszerűségre. Szinte brutális egyszerűséggel érzékelteti a fa textúráját (a fa anyag erezete kedvelt motívum az új tárgyiasságban). Amiért a kép több mint egy csendélet az az, hogy tagadhatatlan, az állvány némileg antropomorf jellege valahol utalás a pittura metafisica állvány-bábu - páncél emberei. Az élő és élettelen eme kettőssége olyan - a lelkűnkben bizonytalanságként jellemezhető hatást ér el -, amelynek révén állíthatjuk: nemcsak új tárgyias, hanem mágikus realista festményt szemlélünk. Mindez társul egy igen technikás perspektíva ábrázolással. A szemlélőhöz való közelség révén, torzult fakubusok párhuzamos egymásfelettisége miatt a rálátás mértéke fokozatosan és ritmusosan változik. 24
