Gálig Zoltán (szerk.): Az expresszionizmus után. Új tárgyiasság és új klasszicizmus a magyar művészetben - Szombathelyi Képtár Katalógusai 27. (Szombathely, 1992)

A festmények szereplőinek tekintete nem találkozik. Vagy egy irányban néznek, vagy pedig 90, ill. 180 fokban elfordulnak egymástól. A képeken házaspárokat, szerelmeseket, alkalmi testi kapcsolatok, véletlen találkozások részeseit láthatjuk. Tipikus képviselője Räderscheidt, akinek sok képe a „Begegnung” (találkozás) címet viseli.

Anton RÄDERSCHEIDT: Pár 1927.

A csoportos portré és az életkép műfajának határai egybemosódnak. Gyakran azonban a képen látható állapot, vagy cselekvés annyira sajátságos, hogy a műfajba sorolás a kép lényegétől veszi el figyelmünket. Ilyenek például Gerd Arntz politikai témájú művei: Fogság, Kaszárnya, Polgárháború, Az ünnep estéje, Gyárfoglalás stb.). Szent téma amúgy sincs. Grosz hagyományos bibliai témákat értelmez, aktualizál (Keresztrefeszítés, Ecce Homo). Az aktábrázolások száma mérhetetlenül lecsökken. A meztelen nő nem allegória, hanem testi valóság, és mint ilyen vagy rút, vagy felfokozottan erotikus tárgy. Sok kettős portrén az akt ellenpárja a felöltözött férfi. Gyakorta nem teljes a meztelenség, ilyen vagy olyan ruhadarab képviseli a tárgyi világ rekvizitumait. A nő maga is tárgy, kulissza Christian Schad festményén, ahol a főszereplő az önmaga előtt narcisztikusan tetszelgő festő. Egyes képeken nem lehet eldönteni, hogy a tárgyak hordozója élő személy vagy bábu (próbababa).

Ez a momentum már átvezet a csendélet témaköréhez. A csendélet a tárgyat a maga izoláltságában mutatja be. Nem cél a jelképpé válás, de az attributum jelleg gyakori. Tevékenységekre, foglalkozásra következtethetünk bizonyos tárgyak alapján (munkaeszközök, itatós, könyv, újság). Kedvelt motívum a gitár és a kártya, bár ezek a kubizmus óta képre vitt tárgyak vélhetően nem mindig hordoznak intenzív tartalmat, a megszokás révén szerepelnek az eszköztárban. Elkerülhetetlen a képi közhely létrejötte bizonyos alkotásokon, bár a közhelyességnek jobb táptalaja az itáliai művészet, amely a némettel szemben kevesebb konkrétummal dolgozik, szívesebben hagyatkozik vizuális sémákra. Sőt a német művészet a banálisát sokszor a maga valóságában ragadja meg: leleplez, de nem maga válik banalitás áldozatává.

9