Nagy Ferenc: Vas megye nagylepkéi (Szombathely, 2014)
Bevezetés - A vizsgált területek és a kutatástörténeti előzmények
Jodis putata, Entephria caesiata, Spargania luctuata, Eulithis testata, Chloroclysta miata, Dysstroma citrata, Pennithera firmata, Thera britannica, T. vetustata, Eustroma reticulata, Rheumaptera hastata, R. undulata, Eupithecia tenuiata, E. abietaria, E. satyrata, Chesias rufata, Discoloxia blomeri, Hydrelia sylvata, Puengeleria capreolaria, Elophos serotinaria, Perconia strigillaria, Odontosia carmelita, Pericallia matronula, Mormo maura, Hyppa rectilinea, Crypsedra gemmea, Litoligia literosa, Polia hepatica, Lasionycta proxima, Actebia fugax, Spaelotis ravida, Colias myrmidone, Maculinea alcon alcon, Polyommatus amandus, Limenitis populi, Brenthis ino, Euphydryas aurinia, E. maturna, Nymphalis xanthomelas, N. vau-album, Lopinga achine, Coenonympha tullia, Hyponephele lycaon, Erebia medusa, E. aethiops. A Kőszegi-hegységben közigazgatásilag a következő településekhez tartozó területeken folytattak lepkészeti kutatásokat: Bozsok, Cák, Kőszeg, Kőszegszerdahely, Velem. Az Őrség és a Vendvidék Hivatalosan 1978-ban hozták létre az Őrségi Tájvédelmi Körzetet, amelynek területe 37 911 hektár, ebből 2809 hektár fokozottan védett, majd kisebb területi változásokkal 2002-ben alapították az Őrségi Nemzeti Parkot. A nemzeti park fokozottan védett területének legnagyobb hányadát a szakonyfalui erdőtömb teszi ki, míg a másik nagy csoportot a patakvölgyek és a patakok mentén fekvő nedves rétek, láprétek alkotják, mint a Szőcei-patak völgye, a Fekete-tó és környéke, a Szala-rét, a Hársas-patak völgye vagy a Lugosipatak völgye (Víg 1999). Védett lett továbbá a Rába-völgy egy része és a Vendvidék is. A terület éghajlatát hazánk nyugati vidékeihez hasonlóan az Adriai-tenger és az Alpok közelsége befolyásolja. Az ország éghajlatát meghatározó kontinentális hatás ezen a tájon jóval gyengébben érződik. Ez többek között a hőmérséklet alacsonyabb évi hőingadozásában tükröződik. A kiegyenlítettebb hőmérsékletjárásnak az enyhe tél és a hűvös nyár a következménye. A csapadék jóval felülmúlja az országos átlagot. A területre jellemző magas páratartalom hatására sajátos élőhelyek alakultak ki. Az Őrség és a Vendvidék területéről az első lepkészeti adatok Tallós Páltól származnak. Tallós kutatásait 1954-ben Szőce környékén, majd 1955-től 1958-ig főként Szakonyfalu határában végezte; adatainak legnagyobb része innen való, azonban gyűjtéseivel Alsószölnök, Felsőszölnök, Ispánk, Kétvölgy, Őriszentpéter, Rábatótfalu, Szalafő és Szentgotthárd községek határait is érintette. A gyűjtött anyag részletes adatait 1959-ben publikálta, jegyzékében 255 nagylepkefaj szerepel (Tallós 1959). A listáján tévedésből Gnophos dilucidaria-ként szereplő faj valójában a Charissa ambiguata, melynek jelenleg is ez az egyetlen hazai adata (Tallós 1958, 1959). Korai halála megakadályozta abban, hogy folytathassa eredményes gyüjtőtevékenységét. Uherkovich Ákos a hetvenes években kapcsolódott be az Őrség és a Vendvidék lepkészeti kutatásába. Tevékenységét a terület nagy lepkefaunájának megismerése mellett egy másik szempont is vezérelte: állatföldrajzi és ökológiai összefüggéseket keresett a korábban már kutatott Dél-Dunántúl és Nyugat-Dunántúl között. Uherkovich a korábbi fénycsapdás vizsgálatok mintájára Szalafőn és Magyarszombatfán faunisztikai célú fénycsapdákat telepített. Ezek a fénycsapdák 1975-ben és 1976-ban egész éven át működtek, és számos értékes adatot szolgáltattak. A vasvári és celldömölki növényvédelmi csapda 1975-ből származó anyagának egy részét ugyancsak feldolgozta. Személyes gyűjtései során többször gyűjtött nappal az Őrség és a Vendvidék számos pontján. Néhány helyen eredményes lámpázásokat is végzett (Magyarszombatfa, Őriszentpéter, Szöce). Feldolgozta a Kiskéri Lajos és Naszádos Mária által gyűjtött sárvári anyagot is. Adatait az 1980-ban megjelent dolgozatában összegezte (Uherkovich 1980a). Uherkovich kutatásait tovább folytatva újabb kilenc fajjal gyarapította az Őrségből kimutatott nagylepkék számát (Uherkovich 1983). Ezzel a területről megismert fajok száma 674-re emelkedett. Szőce környéki gyűjtéseinek eredményéről 1987-ben számolt be (Uherkovich 1987). Dolgozatában 159 új szőcei fajt sorolt fel. Az 1992-ben Uherkovich Ákos és Herczig Béla tollából megjelent publikáció (Uherkovich és Herczig 1992) három prognosztikai fénycsapda anyagának feldolgozását tette közzé, melyek 1979-1981 folyamán kerültek feldolgozásra. A csapdák Nagyrákoson, Iváncon és Sárvár-Lánka-pusztán működtek. A közleményben 459 nagylepkefaj szerepel, melyből az őrségi (Nagyrákos) fajok száma 329. 11
