Farkas Csilla (szerk.): Időcsiga = Zeitschnecke. Újabb eredmények Vas megye őskorának kutatásában. Neue Forschungsergebnisse zur Vorgeschichte vom Komitat Vas (Szombathely, 2011)
Farkas Csilla: A Dunántúl a rézkorban - Ilon Gábor: Szombathely-Metro áruház és környéke
ta elemzését Sümegi Pál és munkacsoportja végezték el. A gödrök nagysága alapján a pollenek jelentős része néhány méterről, maximum 200 méter sugarú körön belülről származhat. Eszerint a rézkori közösség egy rendkívül erősen bolygatott nedves ártéren, de nyilván annak egyik szárazulatán telepedett meg. A minták fapollen eloszlása alapján két kisebb, bolygatott erdőfoltot, puha (éger-, és fűzfák) és keményfából (bükk) álló ligeterdő maradványt feltételezhetünk a házaktól mintegy 200 méterre, északkeleti és délnyugati irányban. Az erdőirtvány rétjén a legeltetést - többek között - az Iris pollenjei is alátámasztják. A hangafélék, perjeszittyó jelenléte alapján arra következtethetünk, hogy az ártér talaja savanyú volt, mintegy 5-6 közötti pH jellemezhette. A közelben folytatott növénytermesztésre a búza és a gabonatáblákhoz kapcsolódó búzavirág jelenléte utal. Mindezen adatok mellett a 2. ház belső cölöplyuk mélyedésének kitöltéséből származó menta pollenszemcséi azt bizonyítják, hogy a házat nyáron, július és szeptember között (mintegy a hagyományos aratás után) készítették, mert a menta ekkor virágzik. Elképzelhető persze az is, hogy a mentát gyógyászati vagy más, ma már ismeretlen célból (szertartás?) gyűjthették. Jelentős újdonság, hogy az ember által alkotott építmény korának - pollenminta alapján - naptári éven belüli meghatározására ez az első példa Magyarországon. A 2. ház szerkezeti elemét jelentő 107. sz. cölöplyuk mintája: Növény % Cyperaceae (palkafélék) 10 Gramineae (fűfélék) 65 Compositae (fészkesvirágzatúak) 4 Plantago lanceolata (lándzsás útifű) 6 Chenopodiaceae (libatopfélék) 5 Potentilla (pimpó) 4 Mentha (menta) 6 AJÁNLOTT IRODALOM BONDÁR Mária: A kocsi a késő rézkori Európában. ArchÉrt 129. (2004) 5-34. ILON Gábor: Szombathely őskori településtörténetének vázlata. Avagy a római kor előtt is volt élet. Őskorunk 2. (Outline of the Pre-historic settlement of Szombathely, or life before the Roman Age. Our Prehistory, part 2.) Szombathely, 2004. ILON Gábor - SÜMEGI Pál - JAKAB Gusztáv - PÁLL Dávid Gergely - TÖRÖCSIK Tünde: Neolit és rézkori régészeti kultúrák és környezeti hátterük az Alpokaljáról. In. Medinától Étéig. Tisztelgő írások Csalog József születésének 100. évfordulóján. (Szerk. Bende L., Lőrinczy G.) Szentes, 2009.189-196. KÁROLYI Mária: A korai rézkor emlékei Vas megyében. Őskorunk 1. Szombathely, 1992. RACZKY Pál: A lengyeli kultúra legkésőbbi szakaszának leletei a Dunántúlon. ArchÉrt 101. (1974) 185-210. SÜMEGI Pál: A régészeti geológia és a történeti ökológia alapjai. Szeged, 2003. 69