Farkas Csilla (szerk.): Időcsiga = Zeitschnecke. Újabb eredmények Vas megye őskorának kutatásában. Neue Forschungsergebnisse zur Vorgeschichte vom Komitat Vas (Szombathely, 2011)

Sümegi Pál: A vasi táj környezettörténete a jégkor végétől a császárkorig

A vaskor kezdetén, a Hallstatt­kultúra megjelenésével a bronzkor végén megfigyelt tendenciák tovább folytatódtak, és ebből arra következ­tethetünk, hogy a társadalom vagyo­ni tagozódása fokozódhatott a bronz­korhoz képest. A késő bronzkorban kialakult, több ezer km 2 kiterjedésű, szinte megye nagyságú területeket ellenőrző, az ott élő népek sorsát, te­vékenységét meghatározó és meg­szervező centrumok, erődített tele­pülések (Velem) mellett új centru­mok (Vaskeresztes, Sopron-Kraut­acker, Sopron-Burgstall) emelkedtek fel, mégpedig egyértelműen az új fém, a vas kinyeréséhez és feldolgo­zásához kapcsolódóan. A régi köz­pontok társadalmi és gazdasági funkcióját átvevő kora vaskori cent­rumok egyértelműen ott alakultak ki, ahol a vasérc bányászatának (Vas­hegy és környéke, a mai Burgenland keleti része) és helyi fára, fából (első­sorban bükkfából és gyertyánfából) készült faszénre alapozódott kohá­szatnak a lehetősége jelen volt. Környezettörténeti szempontból a legjelentősebb változás a vaskor kez­detén, hogy az egyik leghűvösebb és legcsapadékosabb éghajlati fázis raj­zolódik ki ekkor, és ez az éghajlati hatás különösen a nyugat-magyaror­szági, közte a vasi területeken jelent­kezik markánsan. Az emberi hatások nem növekedtek meg számottevően, ebből arra következtethetünk, hogy az új fém megjelenése még nem vált tömegessé, és nem épült be a mező­gazdasági tevékenységbe, hanem el­sősorban az arisztokrácia, a katonai vezető réteg és a kézművesek kivált­sága volt még ennek a fémnek a használata. A napjainkhoz képest mintegy 50-100 mm/év csapadéktöbblet és az átlagos évi középhőmérsékletnek a 0,5 °C-os csökkenése nyomán fel­gyorsult a tőzegképződés és az el­mocsarasodás, és ezen változások hatására több vízparti települést el­hagytak ebben a periódusban, és a magasabb térszínek felé mozdult el a tájhasználat. így a vízparti terüle­teken újra erdősülés indult meg, és elsősorban a kohászat szempontjá­ból is kiemelkedő jelentőségű bükk­és gyertyánfák, valamint a maga­sabb talajvízállású területeket kedve­lő nyír- és égerfák indultak terjedés­nek. Ezek a folyamatok világosan felismerhetőek például a velemi te­rületen, ahol a hegylábi égerláp és az Arany-patak fúrásmintái bizonyít­ják, hogy a kora vaskori égerfákkal jellemezhető ligeterdők terjedése mellett a bronzkor végi rétek és mű­velt területek elmocsarasodtak, és ví­zi, vízparti növények kolonizáltak az egykori kaszálókon. A kedvezőtlen éghajlati hatások, a térben izoláltabb mezőgazdasági ter­melés ellenére a kora vaskori élelmi­szertermelés legalább olyan sokszí­nű volt, mint a késő bronzkori, és ki­emelkedő jelentőségű, hogy több lu­xuscikk, köztük a borszőlő és a szőlő (Sopron-Krautacker, Sopron-Burg­stall régészeti lelőhelyek, Osli és Sop­ron-Kistómalom tőzegláp) is megje­lent ebben a horizontban a nyugat­magyarországi térségben. Ezen kívül a termesztett növények közül az ár­pa, az egyszemű búza (alakor), a tönké búza, a kenyérbúza, a tönköly­búza, a zöldborsó, a mezei borsó, a cirok, a köles, a len, a lencse, a rozs, a takarmány bükköny, zab és csont­209

Next

/
Oldalképek
Tartalom