Ilon Gábor: Százszorszépek. Emberábrázolás az őskori Nyugat-Magyrországon (Szombathely, 2007)

Kalicz Nándor: Az őskori agyagszobrászat kezdetei a Nyugat-Dunántúlon (Kr. e. 6000–Kr. e. 3000)

a kottafejes díszű kerámia, valamivel idősebb önálló leleteit is. Az 1990-es években GyőrMoson-Sopron megyében is végeztek nagyfelületű ásatásokat, amelyek között legjelentősebb a Mosonszentmiklós határában feltárt nagy falusi teleprészlet, 18 ház oszlophelyekkel jelzett alaprajzával. Mindezekhez járul a DVK teljes időszakát felölelő felszíni leletgyűjtésből megismert több száz lelőhely. A DVK élete kb. Kr. e. 5000/4900 körül ért véget. A Dunántúli Vonaldíszes Kerámia (DVK) idoljai és arcos edényei A DVK-át érintő számos nagyfelületű, közepes és kisméretű feltárás során minden fázisból kerültek elő idolok, de hangsúlyozni kell, hogy igen alacsony számban. Ez nemcsak a régióra vonatkozik, de az egész Dunántúlra és az egész elterjedési területre is. A régibb vonaldíszes kerámia időszakából egyetlen torzó származik Zalavárról, melynek feje, karjai és lábai hiányoznak, testének keresztmetszete ovális, majdnem kerek, a derekán körülfutó karcolt vonal talán övet utánoz. Annak ellenére, hogy nem zsírfarú és nincsenek mellei, mégis kétségtelen, hogy nőt ábrázol, mert a nemi jelleget kihangsúlyozták. A torzóból is kiviláglik, hogy gondosan megformálták. A Keszthely csoportból is ismeretes néhány idol régiónkból (Becsehely II, Petrivente, Sormás-Török-földek, Balatonmagyaród, Kisunyom, Torony). Ezek jellege már némileg eltér a zalaváritól, de egymástól is különböznek. Testük keresztmetszete kerek vagy lapos ovális. Ha fejük megmaradt, akkor háromszögletű, hátrahajlik, csak a szemeket és az orrot jelezték, a szájat nem, de van köztük lekerekített fejű is, ahol szájat is utánozták, de az arc inkább lapos. A fej több esetben előreugró arcot és orrot mutat, ami így a fejnek olykor állati jelleget kölcsönöz. Ez a fejformálás később is ismétlődik. A fej - a nyak kialakítása nélkül - a legtöbb darabnál belesimul a törzsbe, amely többnyire kerek vagy ovális keresztmetszetű. Ha néhány esetben a karok megmaradtak, az csak azért történt, mert rövid vízszintes csonkok jelzik. Kevéssé zsírfarúak, de amikor a nemi jelleget bemutatják, mindig nőket ábrázolnak. Több esetben az idolok aszekszuális, nem nélküli figurákat jelenítenek meg. A testen látható különböző nem szimmetrikus karcolások jelei ismeretlenek. Ilyenek láthatók a petriventi idolon. Épségben egy példány sem került elő. Elsősorban a karok és a lábak hiányoznak, de többször letörött a fej is. A távoli területeket összefogó közösség szellemi egységének jelentkezése is megfigyelhető számos e korból származó idolon. Ilyen a hátrészen többféle kivitelben bekarcolt halszálka minta, közepükön egy függőleges egyenessel vagy bemélyítéssel, amelynek értelmezése egységes lehetett a Kelet-Dunántúltól, Alsó-Ausztrián át Morvaországig, sőt Közép- és Dél-Németországig. Ugyanilyen ismertek lehettek a petriventi idoltorzón látható karcolt jelek, melyek megfelelői Németországban figyelhetők meg. A halszálka mintát egyesek a gerinc és bordák ábrázolásának vélik. Ezt az értelmezést azonban nem mindenki fogadja el, azt a kifogást támasztva, hogy ebben a korban még nem ismerték ilyen alaposan az emberi anatómiát. Ez azonban ma már nem dönthető el, de feltételezhető, hogy a neolitikusok igenis ismerhették annyira az emberi testet - még a bőr alatti részeket is -, hogy a csontváz részeit fel tudták ismerni. Ez akkor is így van, ha a jelzett ábrázolások nem a csontváz részleteit akarják utánozni. Az egész elterjedési területen előfordul a haj ábrázolása, akkor is, amikor egyébként a kis szobrocska készítése elnagyolt. Egy csak ritkán megállapítható jellegzetesség az idolok ülő, vagy félig ülő/fekvő testhelyzete, és az, amikor valamit tartanak az ölükben. Az ülő idolok a legidősebb fázistól kezdve (Bicske, Fejér megye) a legfiatalabbig előfordulnak. A lábakat inkább külön készítették, de van egy tömbben készített láb is. Egyes esetekben úgy látszik, mintha az idol törzsének alsó részét valamihez applikálták volna. Talán az alföldi és vincai „kentaurokhoz" hasonlók lehettek? Régiónk északi részéből alig van idolplasztikai leletünk. Csupán Győr-Pápai vámnál a Zseliz telepen került elő egy az előbbiektől eltérő, nem háromszögű, hanem félkör alakban végződő hosszú, lapos fejtöredék. Az arc pasztózus vörösre és sárgára van festve. Az idolok pasztózus vörös festése általános gyakorlat Európában és régiónkban is, a legidősebbtől a legfiatalabb fázisig. A vörös szín értelmezése, mint az élet hangsúlyozott jelképe, magától értetődő. A régió északi részén elterjedt Zseliz kultúra sem nélkülözi azonban az antropomorf ábrázolást, csak ez más módon jelentkezik, mint a Keszthely csoportban. Az egész Zseliz területen gyakori a kisebb-nagyobb, de inkább a nagyobb, un. „arcos edények" készítése és használata. Fő jellegzetességük a nyakrészen egy nagy M-szerű jelbe fogott háromszögletű arc, amelyen a szem, orr és a száj is jelezve van. A másik jellegzetességük a pasztózus vörös festés, ritkábban sárga és fehér színnel kiegészítve. Ilyen arcos edények ritkábban a Keszthely csoport területén is megjelennek (Andráshida). Eredetüket a kutatás az Alföld déli részén - az egyidejű Szakáihát kultúrában - meggyőző módon fedezte fel. Az idolok közötti messzi területen felfedezhető tagadhatatlan rokonságot, a létrehozásukat is előidéző képzetek terjedése, vagyis igen jelentős kommunikációs rendszer működése indokolhatja. A kapcsolatok létrejöttében szerepe lehetett a különböző nyersanyagok, pl. kövek beszerzésének. Az Alföldi Vonaldíszes Kerámia (AVK) nemcsak az anyagi és szellemi kultúrájában különbözik a DVK-tól, hanem az idolok mennyiségében is. Főleg a legidősebb és idősebb fázisban - a Szatmár csoporton belül - sokszorosan több az ember alakú plasztika, mint a DVK-ban. A mennyiségi különbségek az idolok tárgyi hasonlósága ellenére, az őket használók szimbólumaiban is jelezhetnek eltérést a dunántúliaktól.