Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)
GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN tek között kitört polémiák során a katolikus klérus tagjai felfigyeltek az eddig megtűrt hamvazószerdái böjt megtörésére. A szószéki tilalom nem sokat használt, a katolikus falvakban is temették a farsangot, de ezután már nem szerdán, hanem az ezt követő csütörtökön. Ez egy, az egyházi tilalmat megkerülő kísérlet volt, de nem vált be, nem maradt fent hosszabban. A böjt után a katolikus községek lakói már nem nagyon vettek részt a fiatalság akciójában. Alsóőrön (ma: Unterwart, A) egy ideig még a tilalom ellenére is hamvazószerdán tartották ezt mindaddig, amíg verekedés során egy legényt agyon nem szúrtak. Ekkor léptek közbe az asszonyok és tulajdonították a tragikus eseményt Isten büntetésének. Ez önmagában nem sokat jelentett volna, de az anyák megtiltották leányaiknak a részvételt és lányok nélkül nem volt lehetséges a farsang eltemetése. így aztán megmaradt minden farsangi szokás, de a temetés elmaradt. Ugyanebben az időben az evangélikus egyház is kezdte tiltani ezt a szokást. Ez azt eredményezte, hogy a farsangtemetés csak néhány olyan evangélikus kisközségben maradt fent, ahol nem volt lelkipásztor. Legkiforrottabb formájában a Góborfalva (ma: Goberling, A) nevű kis településen találtam meg. A falu férfiai évszázadok óta a közelben levő vas-, azbeszt- illetve antimonbányában dolgoztak. Az üzem vezetősége farsang idején bezárta a bányát, a legények szabadságot kaptak. Jó tíz éven keresztül évenként részt vettem magam is, az osztrák filmintézettel közreműködve csináltam egy kétórás filmet is erről. A részletes leírást talán egyszer később közlöm majd, mostani célomat követve a változást, majd az ezt követő teljes megszűnést szeretném csak ismertetni. A legények a bányában dolgoztak és a farsangot falujukban tartották. Ez így volt mindaddig, amíg 1970 körül a bányát nem zárták be. A legények nem találtak a közelben munkát és kivétel nélkül ingázó munkások lettek, akik csak a hét végén tértek vissza falujukba. A tájon kívül gyárakban farsang idején is folyt a munka, a farsang rendezői nem térhettek haza. Ez egyik évről a másikra történt. A község lakói a temetést úgy akarták tovább folytatni, hogy 14-16 éves „legénykékre" bízták a megrendezést, ami aztán súlyos belső konfliktusokat okozott. A falunak ugyan csak alig harminc háza volt, de nem a szám, hanem a „tartalom", felülmúlta a fiatalok erejét. Kivétel nélkül minden házban kellett inniuk, és többségük már a negyedik, ötödik háznál kidőlt a sorból. A következő évben még egyszer megkísérelték, de a farsangtemetés ismét botrányba fulladt. Ennek eredményeként a felnőttek, akik a temetés fennmaradását erőltették, maguk tiltották be. Megszűnt a tyúkütés, a farsangi bál és a temetés is. Az átalakult gazdasági életformában nem volt már meg ennek a lehetősége. Néhány évig még hiányzott, emlegették. Most, amikor mintegy húsz év után ismét a községben jártam, beszélgettem néhány hajdani rendezővel. Legnagyobb meglepetésemre ők sem tudták már 44