Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)
GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN Gondolatok a haladó hagyományok és a haladó életforma ellentmondásairól Szakmánk feladata a történelmi együttélés folyamán kialakult közösségek hagyományos kultúrájának kutatása, a kultúra múltjának, jelenének és állandó változásának vizsgálata. A „közösség" fogalma alatt én nemcsak a közösség egy része, a parasztság kulturális javait értem, hanem a többi társadalmi réteget is. Egyetlen társadalmi réteg sem élt soha a többitől izoláltan, mindig hatott mindegyik egymásra, és ezek összességére befolyást gyakorolt minden időben kontinensünk történelme is. Mi hajlamosak vagyunk mindmáig a „jelenséget" szem előtt tartani és elhanyagoljuk azokat, akik életformájuk törvényei szerint, a túlélés érdekében alakítják ki kultúrájukat. Túl gyakran tekintünk vissza a múltba, értékelünk, boncolgatunk (gyakran nemzetiesítünk is) olyan elemeket, amelyek érzéseink, avagy teóriánk számára hasznosak, de közben elfelejtkezünk arról, hogy ezek az elemek örök mozgásban, a társadalomtól függően töltik be szerepüket. Ennek értelmében én a „haladó hagyomány" kutatásának azt tekintem, ha nemcsak egy jelenséget kutatunk fel egy bizonyos időpontban, hanem azt is megfigyeljük, miért és mikor él, milyen okokból változik avagy szűnik meg és adja át helyét egy újnak. A továbbhaladó idővel halad, alakul a kultúra is. Ez így volt a múltban is mindig, de még feltűnőbb ma, amikor mindig szélesebb alapon, egyre több kívülről származó befolyás minden társadalmi réteg tagjait mélyreható kultúraváltásra kényszeríti. Tekintve, hogy szerencsés szerencsétlenségemben harminc éven keresztül, megszakítás nélkül egy háromnyelvű táj lakóinak kultúráját és kultúraváltását vizsgálhattam, lehetővé vált, hogy egy táj három nyelvcsoportjából három példával bemutathassam, mi és mely okból változott meg. Bemutatom a változást, de nem tudom megválaszolni, mi fogja az elmúlt helyét elfoglalni. Ennek megválaszolása a mai fiatal kutatógárda feladata lenne akkor, ha ők még íróasztaltól függetlenül, szélesebb társadalmi horizonttal, hajlandók lesznek terepkutatást is végezni. 1. Népművészet és a Mura-vidéki fazekasok A fazekasság árutermelés volt és a fazekasok iparosok, akik használati eszközöket állítottak elő. Ezen keresztül biztosították a maguk és családjuk megélhetését. Amikor egy technikai fejlődés eredményeként 1810 után a szabadtűzhely kiszorult a nagyvárosokból, helyüket a sparherd foglalta el, ennek következtében ennek a jelentős iparágnak a helyzete megváltozott. 40