Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN soka le" ezt a hálót, én azonban csak egy példányt láthattam, s megállapítottam, hogy fiatal jelenségről van itt szó, s Vasfarkasfalván (ma: Wolfau, A) kívül nem is ismert; így témánk szempontjából nem is jelentős. Ugyanúgy kizárom a drótból készített varsát, melyet tulajdonosa ugyanezen prospektus alapján készített, s melyből szintén csak egy létezik. A merítőhalászat itt látszólag nem játszik nagyobb szerepet. A tartomány jobbágyhalászai nem is ismerték a dongát. Azon kevés adat, melyet az itteni merítőhalászatról találtam, lelkesen halászó molnároktól és jobbágyoktól származik. így itt emelőhálóval találkozunk, melynek hálója lxl méter volt. A háló szemei annyira kicsik voltak, hogy még a legkisebb hal sem tudott kijutni belőle. A nyele másfél-három méter hosszú volt. Ezt a hálót csak csali fogására használták, tehát nem halászeszköz, csupán tartozék. A fedező és borító halászat a véletlenen alapul, s akkor kapja el a halat, amikor az oldalirányt menekül. A halászó jobbágy markolat és fenék nélküli kosarat használ, s ezáltal már halfogó eszközzel rendelkezik. Kosarát egyszer ide, másszor oda borítja. A menekülő hal nekiütközik a kosár falának, a halász ezt érzékeli, s kézzel kiragadja a zsákmányt. A halászat ezen formáját csak árvízi területeken ismerték, ahol a mélyedésekben víz gyűlt össze. Ezt az eszközt csak alkalmi halászok használják. (15. kép) Eredetéről nem mondható el túl sok, hiszen az egész világon ismert. Itt kell ismertetnünk a „vasfazékkal" történő halászatot, habár ez nem feltétlenül a borító halászat része. Egy nagyobb méretű, öntöttvasból készült, edény fenekét leverik, s ezáltal a borítókosár egy formáját kapjuk. Abba a nyugodt, sekély vízbe, ahol fiatal halak úszkáltak, bedobták az edényt, mégpedig úgy, hogy az egyik vége a mederbe irányuljon. Minden esetben kis halak maradnak a „hálóban", s ezeket kézzel ki lehet fogni, s csaliként fel lehet használni. Éppen ezért ezt az edényt is inkább eszköznek kell tekintsük. A tapogatóhalász célja, hogy felzavart halakat fogóeszközben tartsa. Ehhez keskenyszemű hálóra, valamint botra van szükség. A Tauchen-patakban, ahol alig halásztak hálóval, szintén kosarat használtak. „Hálóval nem halásztak, kosárral annál többet; jómagam is így tettem. Olyanok voltak mint a mi krumplis kosaraink, két oldalán füllel. Legtöbbször homokágyas helyeken vetették ki őket, ahol is a víz szépen összefolyik, s ahol a halak be kellett, hogy ússzanak a kosárba. Lent az egyik tartotta a kosarat, feljebb a másik bottal zavarta a halakat a gyökerek alatt is. Akkor idejöttek és kiürítették a kosár tartalmát." (Szalónak)

53 Ez a módszer szintén a jobbágyhalászat része. S kitűnően szemlélteti, hogy miképp keletkezhetnek primitív eszközök egymástól függetlenül. A kaparóháló (Ber) (16. kép) a jobbágyhalászat eszköze a Lapincs-patak teljes egészén, de részben a Stöger-pataknál is. Az eszköz kerete félkör alakú, bükkfából készült; ugyanis ez a fa rugalmas marad, még akkor is, ha hossz268