Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. 1632 márciusában, az akkori nagyböjt vége felé a rohonci Paor Jerig adott el Grecben halat. 1635-ben ugyancsak a gráci halpiacon adták el az újvári és a rohonci halastavakból kifogott halakat. Az elszámolásban ezt már a még nem nagy mennyiségű, Győrből és Tolnáról hozott vizával és más hallal együtt írták össze. (F. 59) Ettől kezdve látjuk, milyen mértékben nőtt a haltermelés és épült ki egy értékesítési módszer. Erre elsősorban a lehalászási jelentésekből kapunk meggyőző képet 1637. május 11-13. között halászták le a németújvári halastavat. ,*Az Halszam kit az Ujvari Eöregh halastobul ki fogtak es haltartoban raktak". E napok folyamán 633 csukát, 571 compót, 75 pontyot (Pongi), kárászt a ponty közé raktak a haltartba 320 darabot. »Raktak a haltartoban Harczat Eöreget es aprót no 73". Összesen 1672 halat igyekeztek a haltartóban élve későbbi értékesítés céljából megtartani. A haltermelés évről évre ugrásszerűen emelkedett és komoly bevételt biztosított. (F. 60) Az eddigi lehalászásokból kitűnik, hogy vadvizek halai eltűnőben vannak. 1642-ben Incéden (ma: Dürnbach, A) már a korábban itt még teljesen ismeretlen ponty teszi ki a fogás jelentős részét, és még meg van a compó. Meglepő, hogy az újvári nagy halastóban még az u.n. sütőhal és compó teszi ki az állomány jelentős részét, a ragadozóhalak, csuka és harcsa száma sem mutat halgazdálkodási szándékot. A ponty, amely tavakban már szinte egyedüli lett, itt még jelentéktelen. Ez valószínűleg összefügg azzal a ténnyel, hogy ezt a tavat nem tóásók csinálták, hanem természetes vízállásból lett átalakítva. (F. 61) 1651-ben a dobrai tiszttartó, Kristóf Schultz ad az ottani tóról híradást. Úgy látszik, nem sokat törődtek az ottani tóval. (F. 62) A tavakat bizonyos idő után kiszárították, a medret felszántották, és megfüvesítették. Pár évi pihenés után engedték rá ismét a vizet. Tóbiás Groff, szalonaki tiszttartó 1655. május 13-án ír erről: „... Nagodhatos és Szekeres lovay számára ualofuelleö hely felöl azt írhatom Nagodnak, az ketthelyn Ihallás Tokon legh alkalmatosab leszen, alkalmas fii vagyon már rajta. " 1655-től kezdve nagyon megritkultak a tógazdaságra vonatkozó adatok. Háborús idők jártak. Kanizsa ostroma után csak 1662 júliusában kapunk hírt, de ekkor is csak arról, hogyan osztották fel a tavakat. (F. 63) IV. A dunai halkereskedés Mohács után a török birodalom által elfoglalt magyar területeken igen komoly konszolidáció volt. Török és magyar kereskedők Béccsel, de attól nyugatra fekvő országok felé is egyre aktívabb kereskedelmi kapcsolatokat építettek ki. Ez nemcsak az elnéptelenedett Duna-Tisza közötti marhate193