Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. Utolsó adatunk, 1656. márciusáról meglepetéssel szolgál, mert a sós halat ismét az 1634-hez hasonlóan a hering váltotta fel: „Az minemi fél tungh heringet küldet nagyságodh hogi ky arultassam, volt hering bene No 335. Adatának arában f.13. d.58. " Árutermelő tógazdálkodás A Nádasdy-uradalmak már a 16. században áttértek az árutermelő halgazdálkodásra. Ekkor alakult ki a Léka-Kirschlag-Wienerneustadt kereskedelmi útvonal. A kelet-ausztriai polgári települések halban szegény tájban terültek el, és a Nádasdy tógazdálkodás halát szívesen fogadták. Nyugat-Magyarország e részén bizonyos mértékű anyagi fellendülés indul meg, ami viszont az ettől délre fekvő Batthyány-birtokon nem volt lehetséges. Itt a gazdasági helyzettel kapcsolatos kulturális kapcsolatok sem alakultak ki. Ezen a zalai és dél-vasi tájon az életforma fejlődése negatív volt: az állandó török portyázások, az elnéptelenedő falvak nem kedveztek a gazdálkodási újításoknak, ugyanakkor a szomszédos nyugat-stájerországi dombvidéken tombolt a reformáció-ellenreformáció okozta feszültség. A kanizsai főkapitányság területe kiszakadt a királyi Magyarországból. Amikor a 17. század első harmadában meggyengült a török veszély, és Steiermarkban a rekatolizálás befejeződött, akkor nőtt meg az igény nagyobb mennyiségű halra, és területünkön lehetségessé vált a gazdaságos tógazdaság kiépítése. Már a korábbi évszázadokban is voltak itt halastavak, de ezek az úr és személyzet ellátását szolgálták. A németújvári „öregh halastó', máskor „felsohalasto' névvel jelölt tó, melyet a 16. századi adatok többször említenek, lényegében egy természetes mélyedésből kiépített tó volt, amely egyúttal a várárok feladatát is betöltötte. Ez halas volt, és rendszeresen halászták. Az 1581. március 14. és 24. közötti lehalászás pontos adatai ránk maradtak. Az „Anno 1581. Regestrum Piscium" nem csak a lehalászás ütemét, hanem a kifogott halfajokat is tartalmazza. És éppen a halállomány bizonyíték arra, hogy nem a piacra szánták, illetve, hogy ekkor nem volt piacképes. A gráci halpiacon az igen kismennyiségű adriai hal mellett a ponty volt a legfontosabb áru. A természetes tavakban ezt még egyszer sem említik ebben az időben, viszont megtaláljuk azokat a fajtákat, melyek minden valamire való vadvízben meg voltak, amelyeket saját használatra fogtak ki, de nem voltak „piacképesek". Amidőn a tervszerűen és árutermelésre kiépített halastavak itt is általánossá váltak, ezek a halfajták részben teljesen eltűnnek, és a ponty kapott jelentős szerepet a tógazdálkodásban. Fél évszázaddal korábban ugyanezt a folyamatot találtuk meg a Nádasdy-birtokokon is. De ezt még 187