Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 3. időből egyetlen hallopást sem említenek levéltári adataink. Bánffy László zalai főispán 1554. február 20-án küldte levelét Batthyány Kristófhoz, melyben azt írja, hogy nincs haluk, csak sós heringet, babot és keszölcét esznek, a cégét most kezdik csinálni. (F 6) Az atyafiságos levélváltások bizonyságot adnak a hal ritkaságáról és fontosságáról. Halból ekkor a Batthyányak asztalán még nagyon ritkán volt. Bánffy László sem tudott 1564. február 27-én halat küldeni, még csíkot sem találnak. (F 7) Ugyanilyen atyafiságos halkapcsolatot ápoltak a Zrínyiek is. 1569. december 26-án mellékelte levelét a halküldeményhez, mely tengeri „marhákból" állt, a sajátját osztotta meg. (F 8) 1571 márciusában, a nagyböjt idején küld Zrínyi György Batthyány Boldizsárnak „wjsagot", ami alatt ő a friss halat értette. (F 9) Az atyafiságos ajándékozás ebben az időben általánossá vált, ez valószínűleg avval is összefügg, hogy az idők ugyancsak reformátoroskodókká váltak, és a böjt betartását (talán nemcsak egyedül a vallás miatt) szigorú előírások követelték meg. Ez nem annyira a török által veszélyeztetett végvári főnemeseket és alattvalóit érintette, hanem egyre erősebben a városi polgárságot és a belső-ausztriai parasztságot is. Ahol nem volt cége-állításra alkalmas víz, ott már korábban áttértek a halastavak építésére, melyek ekkor még nem szolgálták kizárólagosan az árutermelést, hanem főleg az önellátást biztosították. A halastó szinte divattá vált a főúri uradalmakban. A víz, a halászat többször fordul elő a családi levelezésben is, mint az uradalmak bármelyik produktuma. Ezt találjuk Nádasdy Tamás családi levelezésében is, melyet Komáromy Ágoston gyűjtött össze és adott közre. Egy sajátos életforma, amelyben a ház ura legtöbbször a végváraiban tartózkodott, családja azonban ezektől messze biztonságban élt, és a levélváltás lényegesen többet jelentett, mint egyszerű híradást, inkább szeretetteljes kommunikációnak lehetne nevezni. A Nádasdy birtokokhoz tartozott a Fertő-tó nagy része is, ahová a fiával, Ferenccel felesége, Kanizsai Orsolya, gyakran kirándult. Mint ahogy Miksa császár „Lustfischen"-t tartott, azaz mint társadalmi esemény, teljes ornátusában a tavain horgászott, udvartartása ugyancsak díszesen kiöltözve más halászeszközöket is használt, úgy fél évszázaddal később az ilyesmi itt is divattá vált. 1542. december 20-án írja Kanizsai Orsolya férjének: „...itt is jó üdővan, de óvvadni kezdett, az hó el ment az jég is ovvadott, ma az Fertő megfagyott: igen félek, hogy míg Kd megkezd jöni, elkezd óvvadni... Az kövi halat elküldtem Kdnek az emberiül, az ki ez levelet ...de nem tudom, ha elevenen viheti Kdnek..." 1543. január 17-én írja férjének: „...én Tamás uraméval az Förtőn halászunk... " 1550 október 20-án „.,. továbbá megküldtem Kdnek az szent Orsolya asszony bélesét, czipot is, pereczet is, sóstelyet is és az itt való halat is; de az öregét bizony már főzik vala vagy három tálra hogy juta Farkas 181