Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN Ez a gazdasági egymásrautaltság az árutermelésre felépített tógazdálkodás és nem sokkal később a tolnai-mohácsi halkereskedelem megindulásánál alapfeltétel volt. A Nádasdy uradalmak már a 16. század második felében áttértek az árutermelő gazdálkodásra. 1557-ben már Mikófalván és Sárváron, 1558-ban Lékán (ma: Lockenhaus, A) már négy halastavat találunk, Keresztúron és Rőtön szintén. 1560-ban Hegykőn találunk halastavakat, melyek termékeit a LékaKirschlag útvonalon Bécsben tudták értékesíteni. Itt értékesítették a Rába és a Fertő tó halait is. Steiermarknak az Alpoktól délre eső dombvidékén nagy kereslet mutatkozott, ami a Batthyány-uradalmak számára a kínálatot lehetővé tette volna, ha erre meg lettek volna az előfeltételek. Ehhez kellett az árutermelésre alkalmas gazdálkodási formát építeni. Már a 16. század során világossá vált, hogy a jobbágygazdálkodásból a védelemre szükséges összegek nem voltak fedezhetők. A stájer vasbányák dolgozóinak, a vasfeldolgozóknak, az ezekkel párhuzamosan fejlődő polgári rétegnek nagy mennyiségű mezőgazdasági termékre lett szüksége. A jobbágyok beszolgáltatása ezt a mennyiséget nem tudta fedezni, új termelési szervezetre kellett áttérni. Az ipar kereslete megszabta a mezőgazdaság kínálati lehetőségeinek alkatát. Ezt nem lehet ideológiailag, úr és paraszt viszony elnyomó törekvésének tekinteni. Ebben a korban, ezen a területen ugyanaz a folyamat játszódott le, mint amilyent a 18. század végén a 19. század első évtizedei folyamán a középeurópai gyáripar fejlődése következtében a nagymennyiségű terméket szállító majorgazdálkodásra épített termelési forma kialakulásánál, amely viszont többé vagy kevésbé a paraszti termelést is befolyásolta. Batthyány Ádám kényszerült új utakat keresni. És azt tette, amit korának lehetőségei megszabtak: mértéket szabott a jobbágygazdálkodásnak, mezőgazdasági szakemberek által vezetett majorsági gazdálkodást vezetett be. Árut termelt! Ez kihatott a jobbágyság termelési módszereire is. A majorsági gazdálkodás fejlettebb technikáját adataink szerint átvette a jobbágyság egy része is, és ekkor ez a táj egy magas fokú agrárterületté vált. Amikor a 18. század végén, a 19. század elején a stájer gyáriparnak erre az árura már nem volt szüksége, a tovább nem fejlesztett agrártechnika kényszerkonzervatíwá vált, akarata ellenére úgynevezett „hagyományőrző" lett. Hasonló folyamattal találkozunk a 15. század végével kezdődő korszakban, amikor Miksa császár idejében a tiroli ezüstbányák kiaknázása során, az Inn völgyének elmaradt paraszti termelési technikája Európában az egyik legmagasabb fokúvá vált, amikor azonban a bányák kimerültek, az agrártechnika sem fejlődött tovább, kényszerkonzervatív lett a táj, és csak a 19. század második felével kezdődően tudott ismét önellátóvá válni. A zalai-délvasi terület 17. századi fejlődéshez tartozik a tógazdaságok kiépítése, és a kornak megfelelő halkereskedelem megszervezése, lebonyolítása is. 178