Gaál Károly: Kultúra a régióban. Válogatott néprajzi tanulmányok (Fontes Castriferriensis 3. Szombathely, 2006)

GAÁL KÁROLY: KULTÚRA A RÉGIÓBAN Ha mi csak magát a horgot vizsgáljuk, azt tudjuk megállapítani, hogy évszázadokon keresztül ugyanaz a horogforma volt általános. Ugyanezzel szórakoztak, loptak és hivatásos halászatra is jó volt. A horog önmagában egy tárgy, egy eszköz, melyet az ember személyes érdeke szerint használhat. És éppen ez a használás, a horog és az ember között törvényszerűen kialakult kapcsolat az, amely ezt a kultúra részévé teszi. A horgot használják. Eredményessége mindig attól függ, hogy használója milyen viszonyban áll a vízzel, és az ebben élő halfajtákkal. Az ember szellemi kultúrája nélkül ez a horog csak egy semmitmondó tárgy lenne. A használó szellemi képessége szerint ez munkaeszközzé válik, és sokféle változatban jut szerephez. A halászéletmód kultúrájának vizsgálatánál a használás módja, annak variánsai adják meg a kultúra mikéntjét. A fentiekben arra adtunk levéltári forrásokból származó adatokat, hogy egy horogfajtát említenek, amely fel volt tollazva, Federschnur. Ebben a névben csak a tollról és zsinórról van szó, amit itt szórakozásként használtak. A források nem adnak világos képet, mikor feltollazott a horog, avagy felcsalizott. 1564-ben "visch undfederspill" említéssel tiltják a horoggal való halfogást, amiért testi büntetést és vagyonelkobzást helyeznek kilátásba, ha valaki az uraságnak vadorzással és orvhalászással kárt okoz, és azt is megbüntetik, aki ilyesmit nem jelent fel.

62 1599-ből olvassuk: „aki egy eszközt (horgot) a vízre emel, az a gamingi kolostornak egy 'Wandel'-t fizet büntetésként. Ugyanez a kolostor: „Item, hal- és federspil testi és anyagi büntetés mellett megtiltatnak."

63 Ez időtől kezdve találunk megkülönböztetést a „Federspier, a tollashorog és a „vischspiel"között, ez utóbbi a hallal felcsalizott horogra vonatkozik. A büntetés mindkettőre azonos volt: vagy egy 'wandel' = 32 talér és a testi büntetés, „aki azonban éjjel engedély nélkül halászik, annak egyik szemét szúrják ki!"

64 A horoggal való orvhalászat egyre fokozódott, és a büntetések is egyre súlyosabbak lette. 1758-ban egy ebenaui hámormunkást hat hónapi kényszermunkára ítéltek el, 1799-ben egy felbertali parasztlegényt háromnapi börtönre, 1790-ben egy parasztot, wengi lakost, börtönre úgy, hogy a büntetést vasár- és ünnepnapokon kellett leülni, egy másikat bányában letöltendő kényszermunkára. Mint ahogy a 19. század marhatolvajai és lókötői legendás személyiségek lettek, ilyenné vált Unterberg község sekrestyése is, akit 1783-ban ítéltek el. „Ez a lungaui vizeken horoggal és „angeköde Pfrille" = (hallal felcsalizott horoggal) halászott. Olyan hihetetlen ügyességgel dolgozott, hogy a nép csak csodálkozott rajta. Ebben a műveletben hat gyereke segítségével a lungaui vizeken komoly kárt okozott. A fogást saját konyhájára vitte, de egy részét eladta, igen sokat elajándékozott. Amikor már a halászatot olyan nyíltan folytatta, feljelentették. Tárgyalásán hat hónapi sáncmunkára ítélték, idősebb fiát két hónapira, egy másik, fiatalabb fiát nyolc napi 150