Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Révész József: Határőrizet és menekültügy 1956–1989

Határsértő elfogása, (beállított kép) (Határőrség Központi Múzeuma, Körmend) zöld, illetve piros-sávos igazolványokat kapott, amelyekkel átjuthattak a jelzőrendszerbe épített kapukon. A zöld-sávos igazolvánnyal rendelkezők csak ott mehettek ki a sávból, ahol bementek és közben személyi igazolványaikat le kellett adni a kapu mellett szolgálatot teljesítő határőrnek. A piros-sávos igazolvány tulajdonosa jóval megbízhatóbbnak bizonyult, mert szabadon közlekedhetett a kapukon és nem kellett okmányait leadnia. Mivel a rendszer szinte tökéletesen működött, a disszidálásnak más formái alakultak ki. Egyre gyakrabban próbálkoztak a sorompó áttörésével, válaszul a határőrség megerősíttette azokat és kihúzható „gépkocsiakasztókat" rendszeresített. 1976-ban megszervezték az első „önkéntes határőr" csoportokat, és hamarosan úttörő határőrrajokat is létrehoztak az úttörőcsapatokon belül.

20 Az új EJR a biztonság növelése mellett is fokozta a határőrállomány leterheltségét. Ez abból adódott, hogy az EJR nem csak emberi beavatkozásra, hanem műszaki-technikai hibákra, időjárási változásokra, vadállatok okozta jelzésekre is reagált. Évente átlag 1500-4000 esetben kellett emiatt az állománynak beavatkozni. A jelzések 2/3-a vadmozgások miatt következett be, a vadfogó kerítés nem bizonyult elégségesnek. A rendszer karbantartásához is sok emberre volt szükség, tetemes pénzt igényelt és jelentős mennyiségű földterületet is kivont a gazdaságból. A fenti tényezők, valamint a nemzetközi és hazai politikai helyzetben a 80-as évekre bekövetkezett pozitív változások nyomán egyre többször vetődött fel, hogy az EJR és a határzár további fenntartása nem indokolt. Egyre több helyről érkeztek jelzések a Határőrség Országos Parancsnokságára a jelzőrendszerrel kapcsolatos gondokról. 1987-ben Székely vezérőrnagy, a határőrség országos parancsnoka a belügyminiszterhez terjesztett jelentésében vázolta az EJR-rel kapcsolatban felmerült aggályokat, kiemelve annak működési zavarait, a határőrök ebből következő fokozott leterheltségét, a növekvő pénzügyi terheket. Jelezte, hogy az elöregedett rendszert fel kellene újítani, ami azonban többszáz milliós kiadást jelentene. 54