Horváth Sándor: Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc (Szombathely, 2006)

I. rész A nyugat-magyarországi térség - Tóth Kálmán: Az ötvenes évek

Mindszenty József hercegprímás fogadása Szombathelyen, 1948-ban (Savaria Múzeum Történeti Osztály) Az egyházi iskolák államosítására elindított kam­pányban Szombathely, mint püspöki székhely és mint iskolaváros fokozott figyelmet kapott. „A kle­rikális reakció igen élénken tevékenykedik, amit bi­zonyít az is, hogy az iskolák államosítása idején több megmozdulás, illetve szabotázs történt" - je­lentette az ÁVH illetékese 1949-ben. 5 Zalaegerszegen 1948. szeptember 7-8-án tartot­ták a Mária Kongregáció központi ünnepségét a város egykori plébánosa, Mindszenty József bí­boros vezetésével. Az MDP Zala Megyei Bizottsá­ga minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy kudarcba fulladjon az esemény. E napokra tették az ifjúsági sportversenyeket, a gazda­asszony kiállítást és a 15 holdon felüli gazdák el­számoltatását. Korlátozták a vasúti forgalmat, járványhírt keltettek, 480 agitátor igyekezett bomlasztani a város felé igyekvő csoportokat. Mindezek ellenére még a pártjelentések szerint is legalább 20-25 ezer ember vett részt a tömeg­demonstrációnak beillő szertartásokon. 6 Mindszenty ekkorra már állandó támadások és alaptalan vádaskodások céltáblája lett. 1948. de­cember 26-án letartóztatták, megkínozták és 1949. február 8-án életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték. Az egyház elleni támadás ezt követően a Püspöki Kar tagjai ellen fordult, majd a szerzetes­rendek megszüntetésével folytatódott. 7 Az egyházzal szemben a továbbiakban folytatott politikára ismét Rákosi szavai világítanak rá: „Gondoskodnunk kell arról, hogy az ellenség megoszoljon, a káplán a püspök ellen legyen..." Ennek jegyében, Kádár János háttérirányításával 1950-ben megalakult a papi békemozgalom. 8 1951 májusában létrehozták az Állami Egyház­ügyi Hivatalt (ÁEH). A püspöki hivatalokba beül­tették a szervezet képviselőit. A köznyelv szerint „bajuszos püspökök" beleszóltak a megyés püs­pökök intézkedéseibe, leveleiket ellenőrizték, te­lefonjait lehallgatták. 9 A politikai rendőrség elő­szeretettel szervezte be „ügynöknek" a papság erkölcsileg megtört, megzsarolt tagjait. A papok­18

Next

/
Oldalképek
Tartalom