Ilon Gábor: Szombathely őskori településtörténetének vázlata (Szombathely, 2004)
Ilon Gábor E könyvecske megírásakor a fenti gondolatok vezéreltek. E munka előzményének tartom azt az előadásomat, amelyet 2001. január 26-án 17 órakor a Savaria Múzeum állandó kiállításában tartottam és azt a cikkemet, amelyben a Metro Áruház területén feltárt kocsimodell kerekét közöltem a Vasi Szemle 2001. évi 4. számában. E bevezető sorok zárásaként az alábbiakat jegyzem meg: 1. az olvashatóság érdekében tartózkodtam a tárgyak tömegének részletes leírásától. Ettől csak akkor tértem el, ha azt a tárgy regionális, hazai vagy nemzetközi jelentősége megkövetelte. 2. Munkámat ugyan tudományos ismeretterjesztő céllal írtam, de abban a reményben, hogy a szakember is haszonnal lapozhatja. Tudom azt is: erről majd csak a lelőhelyek részletező és komplex feldolgozása után lehet igazán beszélni. A külhoni érdeklődők informálását szolgálja a viszonylag bőséges angol nyelvű kivonat. 3. Szombathely közigazgatási területének őskora nem tárgyalható és nem is tanulmányozható önállóan. Ezért az 1998-ban megjelent Szombathely monográfia szerzőihez hasonlóan igyekeztem - bár nem a teljesség igényével - legalább itt-ott nyugat-magyarországi kitekintéssel dolgozni. Ugyanakkor nem volt célom az ókori Savaria territóriumának (nagyjából a mai Vas megye területe) ilyen szempontú feldolgozása, amelynek készülő összefoglalását Károlyi Mária írja. Erről munkám lezárása előtt néhány héttel, a Vasi Szemle 2003. évi 3. számából szereztem tudomást. Meg kell azonban jegyeznem, az a 90-es évek közepét követő - igencsak intenzív kutatási időszak - eredményeit az már nem fogja tartalmazni. Végezetül itt és most meg szeretném még köszönni mindazon munkatársaim segítségét, akik a legcsekélyebb mértékben is hozzájárultak ahhoz, hogy e feldolgozás elkészülhessen. Név szerint is köszönöm: Balogh Lajos botanikus, Derdák Ferenc geodéta, Edőcs Judit restaurátor, Kiss E. Csaba osztályvezető restaurátor, Károlyi Mária és Kiss Gábor régészek, Kiss Krisztina adattáros, továbbá a római koros régészek, azaz Buócz Terézia, Kiss Péter, Medgyes Magdolna és Sosztarits Ottó ásatásainak szórványokra vonatkozó adatait. Ferencz Eszter és Kiss E. Csaba restaurátor, Riha Katalin segédrestaurátor, valamint Kóbor Zsolt restaurátor egyetemi hallgató lelkiismeretes restaurálási tevékenykedését. Rasztovics Jánosnak, hajdani régésztechnikus tanítványomnak, akivel több évtized vasi terepbejárásainak több mázsányi anyagát köztük a szombathelyieket is - néztem át, ugyancsak hálás vagyok. Nem utolsósorban fejezem ki hálámat a következő, szintén hajdani régésztechnikus tanítványaimnak, akik a rajzok, és más grafikai munkák, netán a szombathelyi terepi felmérések és tevékenység során voltak nélkülözhetetlen társaim. Ők a következők: Anderkó Krisztián, Bek Tamás, Farkas Zsuzsa, Kiss Gábor, Nagy Ágnes, Nagy Marcella, Polka Mónika, Schefferné Hamvas Ildikó, Szilasi Attila Botond és Vámos Gábor. Molnár Attila és Gál Krisztián régészek - a feltárásokon még egyetemi hallgatók (ELTE) - terepi és múzeumi segítségéért ugyancsak köszönettel tartozom. Kőszeg, 2004. január 15. A szerző 10