Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 2. 2004. alá kell venni, az anyakönyvek mesterséggel megjelölt személyneveit tenyérnyi cédulákra mind ki kell írni, az így nyert adatokat az adólajstromok, összeírások puszta névanyagával egyenként többször is össze kell vetni, válogatni, rendszerezni, rangsorolni, kiegészítő, kontroll adatok után kutatni, azaz forráskritikai feltárást kell végezni, mindezt sok, nagyon sok munkával, kevés haszon reményében. Mindent nem lehet egy kézben tartani még akkor sem, ha a számítógépek memóriájára bízzuk adattengerünket. Meg lehetünk azzal elégedve, ha egy-egy szűkebb időszak, egy-egy időmetszet köré tudjuk adatsorainkat csoportosítani. Több évszázad helyett csupán egy évtized, esetleg mindössze egy-egy források által diktált esztendő társadalmi képét igyekezhetünk megragadni, figyelve a változásokra is. A hosszú hónapok, eltelt évek aprólékos munkája nyomán azonban kiderül valami. Többnyire az, hogy az eredeti sérthetetlennek hitt források bizony pontatlanok, a hivatal bürokratikus szemlélete sematikus megoldásokat takar, a helyi társadalom osztályozása feudális szemlélete a valódi különbségek érzékelésére alkalmatlanok, adataik néha magukban is feloldhatatlanul ellentmondásosak. Ekkor bizony minden elölről kezdődik. Új szempontok, új lehetséges források felkutatásával kell ütköztetnünk a problémás adatokat mindaddig, míg lassan, nagyon lassan résnyire nyílik előttünk az ismeretlen évszázad, s a forrás megszólal. A kutatónak a megszenvedett bizonyság a jutalma, mely akkor válik teljessé, ha a feltárt igazságot másokkal is megismertetheti. A táblázatokba foglalt adatok életre kelhetnek, ha precíz a feldolgozás. Ekkor előttünk áll egy település részlete minden lakójával együtt, mert addigra már tudjuk, hogy melyik utcasarkon sütötte illatozó kerek zsemléit a pék, mely házba hordták összedőlt hordóikat reparáltam a német ajkú szőlőműveléssel is foglalkozó kézművesek, melyik háza, gazdasági felszerelése és ingóságai kerülnek kalapács alá a Templomhoz közel, s azt is tudjuk már, ki fogja megvenni Czimber József egykori városbíró és szabómester elefántcsont gombban végződő sétapálcáját. Ha még ezen kívül azt is megértjük, hogy mi a különbség a tűzvész utáni kárfelvételi jegyzőkönyv azon megjegyzésében, hogy a talpakra fonyásra épült ház teteje le nem, csak beégett, akkor azt mondhatjuk: valamit keveset már megértettünk, nekünk már feltárult a múlt. A társadalomtörténeti, kézműves ipartörténeti szempontok szerinti kutatás, a sok ezer adat összevetése persze nem szükségképpen hozza meg a sikert. Számítanunk kell arra, hogy az 57