Körmend mezőváros kézművesei a XVII-XIX. Században (Fontes Castriferriensis 2. Szombathely, 2004)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 2.2004. felének ékesítése, hiszen a céhgyűlések és egyéb összejövetelek a nyitott láda előtt folytak le. Az összetartozást jelképező ládán, céhzászlón kívül az agyagból, vagy ónból készült céhkannák, céhkorsók szerepe is jelentős volt, hiszen közösségi lakoma e borral töltött korsók nélkül elképzelhetetlen lett volna. Ezeken az edényeken a céh megnevezése vagy kezdőbetűi, az edény készíttetőjének a neve vagy kezdőbetűi és a készítés évszáma szerepel leggyakrabban, de más egyéb, főleg szakrális motívum is helyet kaphat rajta, mint ahogyan a körmendi varga céh korsójának szakavatott leírásában is olvashatjuk a Vas Vármegyei Régészeti Egylet 1875. évi jelentésében. 37 „A körmendi csizmadia czéhtől, egy tagtársunk közbenjárása folytán nyertük a sötétzöldmázas czéh korsót. Magassága 40 et. A korsó legszebb részét fogantyúja képezi, mely igen tetszetős hat soron karikadísszel van ellátva. A fogantyú kiálló pöcökben végződik, mely alatt szintén sujtásos dísz látszik. A korsó előlapján, a nyakszegély alatt domborműben bicska, dikics, két talp és ismét dikics, bicska áll, ez alatt négy angyalfőtől környezett feszület, amelynek mindkét oldalán egy-egy Krisztuskát ölében tartó Mária szobrocska látszik. A feszülettől balra két sorban olvasható: „VARGA CHE KORSÓJA", jobbra pedig szívkeretben az évszám, 1750, s ez alatt I H S szemlélhető. A korsó szája kissé csorbult." A Lipp Vilmos által közzétett leírás egyúttal az első olyan tárgy nyomtatásban megjelent jellemzése, mely Körmendről múzeumba került. A másik céhtárgy, mely a Nemzeti Múzeumban található, s leltárszámából ítélve 1905 körül került közgyűjteménybe, az „Asztalosok Céhpecsétje", melyen 1770. évszám szerepel. 38 A céhtárgyak közül még egyről tudunk, amely az első világháború előtt közgyűjteménybe került. A Vasvármegyei Múzeum régiségtárának növedéknaplója és kiadásainak jegyzéke 1911-ben a 33. sz. alatt az alábbiakat tartalmazza: „a körmendi Kőműves céh láda iratokkal és ezen céh felszabadító levelének kliséje". Az 1950-es években egy rendelet szerint a múzeumok levéltári jellegű anyagot nem őrizhettek, így az összes, eddig ládákban lévő Lipp Vilmos: Hazai iparcikkek a Vas megyei régiségtárban. Vas Megyei Régészeti Egylet évi jelentése, 1875. 33. p. A céhkorsó a Savaria Múzeum néprajzi osztályán a SM-N 58.36.1 leltárszám alatt található, máza kopott, szája nem „kicsit csorba" hanem nyakperemig törött. 38 A körmendi Asztalos Céh pecsétje. Magyar Nemzeti Múzeum. Leltárszáma: 9053523. 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom