Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

NAGY ZOLTÁN: DUNÁNTÚLI CSERÉPPIPA KÉSZÍTŐ MŰHELYEK ÉS TERMÉKEIK A XIX. SZÁZADBAN 45. Krausz Bernáth, házas zsellér, 2 szolga (feltehetően legény), 1 szolgáló (lány) lakik nála. 3-dik rendű háza van. Hadiadót 1 Ft 46 xr-t, házi adót 1 Ft 6 xr-t, haszonbérből 7 Ft-ot fizet. 2. rendű kézműves (kereskedést nem folytat). 81. Krainer József, (hazátlan) lakó. Hadiadót 48 xr-t, házi adót 31 xr-t, haszonbérből 6 Ft-ot fizet. 3. rendű kézműves (kereskedést nem folytat). (Lásd: 1828.51. sz.) „A pipakészítés és bolti kereskedelmi tevékenység szorosan összefonódik. Példának említhetjük Saúrvein Maximilián zsidót, aki a cseréppipa készítését legényével és 3 tanoncával végeztette műhelyében, egyidejűleg boltjában felesége és segéde árusítást folytatott. Ugyanekkor a házaló kereskedő sorra viszi faluról falura a cseréppipákat, amihez a szárat maguk a dohányosok fúrták-farágták meg. Moutner Náthán pedig vitte utánuk a tabacmacher-ok műhelyében finomra vágott, illatos dohányt." (Szilágyi, 1975. 109.p.) s BORGÓ (Románia) Kis Sikárló (oláhul: Borgó), Szatmár vármegyében lévő oláh falu: 315 g. katolikus és 6 zsidó lélek lakja. (Fényes, 1851. 26.p.). 1798-ban Borgóról hozatott horgai fekete pipát említ Schwartner. (Schwartner, 1798.) DEBRECEN (Magyarország) Korabinszky 1786-os adatából tudjuk, hogy: „ itt égetik a kitűnő pipákat, a pipások külön céheket képeznek, míg a fazekas edényeket Rimaszombatból, Margittáról és Telekdről veszik." (Korabinszky, 1786. 110.p.) Ezt követően Schw. 1798. évi statisztikájában kapunk híradást a debreceni pipakészítőkre vonatkozóan. „Különös figyelembe kell részesítenünk bennszülött iparát, a híres pipaégetést. Itt ugyanis egy veres agyagfajtából 138 mesterember, feleségük, gyermekeik, segédeik, inasaik segítségével pipafejeket égetnek. Ezekből a helyszínen 10 db-ot adnak egy garasért. Olyan szorgalommal dolgoznak, hogy évente 10 millió 960.000 darabot is túlhaladja gyártásuk. (Pipa) Csutorát pedig 1794ben cc. 100.000 darabot csináltak. (Schwartner, 1798. 236. p.) 1839-ben „különösen említést érdemelnek a (pipa) csutorások, kik mintegy 200.000 db csont szopókát küldenek széjjel. A pipacsinálók kik 10 milliónál több veres és fekete pipát készítenek." (Fényes, 1839. 63.p.) 1847-ben „a pipások 10 millió pipát csináltak évente, ezek fekete pipák (füstöltek) és veresek, és hozzá a csutorások 200.000 darab (pipa) csutorát. (Fényes, 1847. 389.p.) 1851-ben „különösen említést érdemelnek a vásári magyar szabók, szürszabók, gubacsapók, csizmadiák, csutorások, pipacsinálók, fésűsök, vargák, szíjgyártók, kik Magyarország nagy részét bejárják kézmüveikkel, (Fényes, 1851. 244-246. p.) Ecsedy István 1932-ben írt Debreceni cseréppipa с tanulmányában a helyi levéltár anyagát feltárva kimutatta, hogy 1703-ban a több évszázados hagyományra visszatekintő „fazekas céh isntáll, hogy a pipacsinalast a szegény özvegyeknek engedje meg a nemes tanács. Meg is engedtetik olyan kondícióval, hogy itt a 58