Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)
NAGY ZOLTÁN: DUNÁNTÚLI CSERÉPPIPA KÉSZÍTŐ MŰHELYEK ÉS TERMÉKEIK A XIX. SZÁZADBAN bepecsételésű pipát tartottam a kezemben, melyről biztosan megállapíthattam, hogy az csak Vasváron készülhetett, annak ellenére, mit sugallt felirata. Jellegzetes mását - VOSVAR felirattal - földből előkerültek között több példányban is ismerjük, igaz azok kupaktól mentesek (XCIX. t. 1, CXXV. t. 2). Az oroszlánt formázó talpas, kancsó alakú pipa eddig még csak Vasvárról volt ismeretes (C. t. 16). E gyűjteményben barna mázas, csaknem ép darabjával találkozhatunk (XJM. IP. 66.43.1). Legjobban azonban egy kulacs alakú terrakotta, pirosas színű töredéknek (XJM. IP. 66.44.1) örültem meg, mely a pipatest közepén lévő rozetta szirmainak számától eltekintve tökéletes mása volt a körmendi Rákóczi út 55. sz. lelőhelyen több példányban előkerültnek (CXX. t. 3,4, CXXXV. t.). Ez a pipaforma különlegessége, könnyen nyomonkövethető volta miatt már egy évtizede foglalkoztatott. Az ásatási darabokat kézbevéve legérdekesebbnek mégis egy „hús színű" agyagpipát találtam, melynek formája - ezt a helyszínen tartózkodó dr. Osskó írnák jellemzése nyomán írom - valóban csikóbőrös kulacsra emlékeztetett. Testének két oldalán plasztikus virágos ornamentika a szíjpánt a középen lévő rozettás díszítésével kivívta elismerésemet. A szépen gyarapodó gyűjteményben ekkor egy kisebb és egy nagyobb darabunk volt ebből a pipából. (RHM Ht. 84.25.1, 84.25.2) Akkor még nem gondoltam rá, hogy e különleges formának, valamint az agyag színének a további kutatásaimban fontos szerep jut majd. Ma már tudom, hogy hazai gyűjteményeinkben a vasvári múzeumban találjuk legközelebbi párhuzamát, egy fekete mázas töredékben, mely azonban teljesen a körmendivel nem azonos. (VHM V.64.) A feketére égetett, színtelennel mázolt - „fekete mázas" pipatöredék plasztikus levélmintáinak mustrája megegyezik a körmendiével, a kulacsszíjak középpontjában lévő rozetta azonban nem hat, hanem tizenkét szirmú, ami a forma készítőjének azonosságára, de ugyanakkor az általa készített negatív formák különbözőségére egyaránt utal. Harald Prikkel könyvében közölt trausdorfi (darázsfalvi) kulacs alakú pipák szintén azonos formájúak ugyan, de a pipatest közepén itt is eltérő mintázatú a vizsgált darab. (Prickler, 2000. 110. p.) A törökös mintázatúnak vélt pipák között két kulacs alakú talp nélküli töredék magas fényű, viaszolt, polírozott darabon még a háttér poncc ísos díszítése is azonos, ám a szíjakat összekötő rozetta helyett itt egy kis körben eltérő plasztikus rácsmintát találunk. A pipa szájpereme is eltérő a körmenditől, pánttal díszített. Erről a két darabról azonban biztosan tudjuk, hogy 1839-1860 között a helyi manufaktúrában készült, de semmi köze a „török" pipákhoz. A győri Xantus János Múzeum Iparművészeti Gyűjteményében fellelt, sérült példány a körmendivel a formát illetően nagyon hasonlatos, ám a pántokat összekötő rozetta mégsem azonos. (XJM. IP.66.44.1) A pipatest jellegzetes plasztikus virágdísze és a poncolt háttér teljesen megegyezik a körmendi példányokkal. A szíjpántokat összefogó rozetta 12 szirmú, de nem 30
