Nagy Zoltán: A dunántúli cseréppipa-készítő műhelyek és termékeik a 19. században (Fontes Castriferriensis 1. Szombathely, 2001)

FONTES CASTRIFERRIENSIS № 1 2001. hogy Benjamin Annert az Elba parti kisvárosból hozta a Netter féle pipaformát és ez határozta meg a selmeci típusú pipa alaptípusát (Levárdy 1999. 171. p.)" - nem tartható, hiszen ez a település nem Csehországban, hanem Ausztriában van Bécstől mintegy 45 km-re délre. (Nagy, 2000. 49.

p.). A kutatás kiderítette, hogy itt 1812 óta működik pipakészítő műhely, a selmeci típusú agyagpipák nagyhírű mestere Anton Partsch itt lakott a No. 33. sz. alatt. 1835-ben Bécsben az első általános iparmű kiállításon sikerrel szerepelt kiváló termékeit bemutatva ( Morgenroth, 2001). A Pipázó eleink с kötet Velburgban őrzött kézirata és jegyzetanyaga, Levárdy Ferenc gyűjtőnaplói jó lehetőséget adnak arra, hogy általa néhány magyarországi múzeum agyagpipa gyűjteményébe betekinthessünk. A közismerten kitűnő rajztehetséggel megáldott művészettörténész többek között megfordult a sárospataki Rákóczi Ferenc, a debreceni Déri, a szegedi Móra Ferenc, (LXXIX. t. LXXX. t.), kaposvári Ripl Rónai Múzeumokon kívül a budapesti Néprajzi Múzeumban is, ahol nemcsak lerajzolta az őt érdeklő típusokat, de hozzájuk néha megjegyzéseket is fűzött. 2000. nyarán Velburgba tett látogatásom alkalmával módom volt e gyűjteményt dr. Osskó Imák készséges felajánlása nyomán tanulmányoznom. Ekkor bukkantam arra a vázlatrajzra, mely a 127465 leltárszám alatt egy ANTON PARTSCH bepecsételésű „piros cserép" pipát mutatott. A vázlatrajz mellett a pipa felső harmadához WIENER EISENBAHN felirat társult, alatta pedig „lent virágot szedő nő, cilinderes férfival szemben, mögötte lovas cilinderben" írás hívta fel a figyelmemet e rejtélyes pipadarabra. Budapestre utaztomban nem kerültem el a Néprajzi Múzeumot, ahol hosszú órákat töltve a szépszámú agyagpipák tanulmányozásával, Lékay Miklós segítségével sikerült fellelnem a szóban forgó, pompás, bronzírozott pipadarabot, melyről azon nyomban rajzot is készíttettem (LXXXVIII. t. 1.). A megszokott liliomos mesterjeggyel ellátott pipáról csak annyit sikerült megtudnunk, hogy Csete Balázs gyűjtötte 1928ban. A pipa kosarán található ábrázolást is árnyaltabban lehet jellemezni. Egy hajlott testtartású, sétabotra támaszkodó idősebb hölgy, nagy széles karimájú kalapban, sűrű fák között cilinderes, mentébe öltözött férfival sétálgat. Másik oldalán lovas katona vágtat a vonattal megegyező irányba. A pipa felső harmadában a bécsi vasút avatási jelenete látható. Nyitott szerkocsin álló masiniszta irányításával halad el az indóház előtt a két . kocsiból álló szerelvény nagy sebességgel. E jelenet minden bizonnyal a bécsi vasút Vlorisdorf - Wagram közötti szakaszának átadási ceremóniájának évében, 1838-ban, vagy azt követően készült. (Magyar Lexikon, 1962.) A Néprajzi Múzeum gyűjteményében a nagyszerű rezezett debreceni agyagpipák mellett néhány selmeci mintára készült jeles példány is akadt. A. 66.131.251 leltárszámú téglaszínű, terrakotta, sima falú, karcsú szája felé öblösödő, kagylós talpú agyagpipa bepecsételésének névalakjában az 1848-ban pápai pipagyárosként nyilvántartott Joseph Toch neve olvasható (JOS. TOCH PAPA). Ez a darab a raktárrendezés alkalmával került elő, melyet Morvay Judit helyesen, pápai pipának határozott meg. 25