Vig Károly: A nyugat-magyarországi peremvidék állatvilága kutatásának története (Szombathely, 2000)

GERINCESEK (VERTEBRATA) TÖRZSE CHERNÉL ISTVÁN hasonló jellegű jegyzéke követett. А П. Nemzetközi Madártani Kongresszus alkalmából állította össze FRIVALDSZKY JÁNOS (1891) a hazánk terü­letéről akkor ismert madarak jegyzékét, a fajok életmódjának rövid jellemzésével, előfordulási adataikkal és az adatszolgáltatók neveivel. A Madártani Intézet első hi­vatalos névjegyzékét szintén CHERNÉL ISTVÁN állította össze. 361 A húsz évvel ké­sőbb kiadott, és már részletes kutatásokon alapuló Nomenclator" esetében már CHERNÉL ISTVÁN neve szerzőként szerepel. 362 A hazai ismeretanyag gyors bővülése, illetve az újabb, nemzetközileg elfogadott HÁRTERT-féle rendszertan átvételének szükségessége következtében a következő összeállítást SCHENK JAKAB készítette (SCHENK, 1938a), majd ennek kiegészítése és pótlása is az ő nevéhez fűződik (VÖNÖCZKY-SCHENK, 1942). 1960-ban KÉVE ANDRÁS állította össze hazánk mada­rainak névjegyzékét, amely már a WETMORE-féle taxonómián alapult (KÉVE, 1960b). 1975 végére állt össze az újabb, tíz fajjal kibővített jegyzék, amely azonban csak 1984-ben jelenhetett meg. 363 A legutolsó Nomenclator" 1998-ban látott nap­világot. 364 A hazánk területéről kimutatott madarak leírását tartalmazó könyvet HARASZTHY LÁSZLÓ szerkesztette (HARASZTHY, 1998). Hasonló tematikájú volt V. TSCHUSI ZU SCHMIDHOFFEN és EUGEN HOMEYER (TUSCHI ZU SCHMIDHOFFEN és HOMEYER, 1886) egykori összeállítása is. A szomszédos Ausztria madárfaunájának jegyzékét KURT BAUER és GERTH ROKITANSKY (BAUER és ROKITANSKY, 1951) állította össze. A listának azóta szá­mos kiegészítése látott napvilágot. SCHÖNBAUER, J. (1795): Conspectus ornithologiae Hungaricae si ve enumeratio avium, quas in regno Hungáriáé observavit, et secundum Linnaei digessit. — Typ. reg. uni versit., Buda, 32 p. 358 KORNHUBER, G. A. (1856): Systematische Uebersicht der Vögel Ungarns, nebst einer kurzen Angabe ihrer unterscheidenden Charaktere. — Jahresprogramm der öffentl. Ober­Realschule der. kön. FreistadtPresburg, 6: 37-72. 359 .MADARÁSZ Gy. (1881): Rendszeres névsora a magyarországi madaraknak és az ezekre vonatkozó irodalom (Systematische Auszahlung der Vögel Ungarn' s nebst Angabe der Literatur). — Buschmann Ferenc, Budapest, 46 p. 360 CHERNÉL I. (1888): A Magyarországban előforduló madarak névjegyzéke. — Vadá­szok Zsebnaptára, 2: 57-79. 361 MAGYAR ORNITHOLOGIAI KÖZPONT (1898): Nomenclator avium Regni Hungáriáé ­Magyarország madárfajainak elnevezései. — Franklin-Társulat, Budapest, 80 p. 362 CHERNÉL I. (1918): Nomenclator avium Regni Hungáriáé - A Magyar Birodalom ma­darainak névjegyzéke. —Aquila, 25 (Supplementum): 76 p. 363 KÉVE A. (1984): Magyarország madarainak névjegyzéke - Nomenclator avium Hun­gáriáé. — Akadémiai Kiadó, Budapest, 100 p. 364 MAGYAR G, HADARICS T., WALICKY Z., SCHMIDT A., NAGY Т. & BANKÓ vies A. (1998): Nomenclator avium Hungáriáé - Magyarország madarainak névjegyzéke. — KTM Természetvédelmi Hivatal Madártani Intézete, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egye­sület, Winter Fair, Budapest - Szeged, 202 p. 211

Next

/
Oldalképek
Tartalom