Balogh Lajos - Köbölkuti Katalin (szerk.): Szenczy Imre emlékezete (Szombathely, 1999)

Az emlékülés előadásai - Tóth Péter: A klasszika-filológus Szenczy Imre

A fordítás megjelenésének alig volt nyilvános visszhangja. A Figyelme- zőben éppen csak megemlítették. A romantikus triász másik lapjában, az Athenaeumban Péczely József írt róla elismerő értékelést. Véleménye szerint a szombathelyi akadémikus hű maradt azokhoz a műfordítói alapelvekhez, amelyeket könyvének bevezetőjében megfogalmazott. Összegzésül a következőket állapította meg: „ezen dolgozás úgy, a' mint van, literaturánk' illy nemű legszebb nyereségei közé számlálandó.”10

Szenczy rövid idő alatt komoly tekintélyt szerzett a szakmabeliek előtt. A Kisfaludy Társaság - Toldy javaslatára - 1846-ban felkérte Quintilianus Szónoklattanának átültetésére, rövidesen pedig a Társaság tagjává választották. A Quintilianus-átültetéssel párhuzamosan Szenczy Tacitus Agricolájának fordításán dolgozott. A Kisfaludy Társaságba is ez utóbbival mutatkozott be 1847 júniusában. A kis kötet még abban az évben napvilágot látott. Szenczy Tacitus-tolmácsolásáról tudomásom szerint nem született részletesebb értékelés. Mindössze egy - elmarasztaló megjegyzést is tartalmazó - ismertetést találtam róla. A Nemzeti Újság névtelen kritikusa11 a „könnyűséget és természetes szófolyást" hiányolta az átültetésből. A fordítót érzékenyen érintette ez a bírálat, ő ugyanis éppen a tökéletes hűségre törekedett. Toldyhoz küldött levelében méltatlannak érezte a fenti minősítést: „De kérdem: az eredetinek könnyűség-e a’ bélyege: ‘s hiba-e, ha egész alakzatára törekszik hasonlítani eredetiéhez a’ fordítás? Erős, velős, de mindenki megvallandja, sötét is a’ szófüzet Tacitusban. (...) Én legalább midőn e' művemet nyolcz év után kemény revisio alá vettem, változást rajta sok helyt épen a’ könnyűség rovására tettem.,’12 Toldy minden bizonnyal egyetértett barátjával, ugyanis a fenti érvelést név nélkül, szerkesztői állás- foglalásként megjelentette a Magyar Szépirodalmi Szemlében.13

Az antik retorika fordítása komoly erőpróbának bizonyult Szenczy számára. „Munka közben vettem csak észre, milly nagy fába vágtam a fejszét" - írta Toldynak 1847. nov. 7-én. A feladat nehézségéről tanúskodnak az akadémiai titoknokhoz intézett további híradásai is.

A politikával szemben távolságot tartó paptanár megrémült a forradalmi eseményektől, illetve a lehetséges következményektől. Szorongásáról és töretlenül végzett fordítói tevékenységéről így számolt be Toldynak: „Mi Quintilián’ 2-dik részét illeti, ámbár a' napi események csüggesztőleg hatnak kedélyemre,'s a’ jövendő miatti kínos bizonytalanság mindegyre rettegted lelkemet, és még azt sem tudom, a’ szabadságnak e’ korszakában nem kell-e holnap földönfutóvá lennem vagy erőszak által kimúlnom: folyvást

16