Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Bíró Friderika: Az épített környezet (település és építkezés)

95. Ágasfás kút Gyöngyösfalun. F. Simon nyomán tulajdona volt. Legegyszerűbb változatuk a bodonkút, amelyet inkább vizenyősebb, a patakok és folyók árterületéhez közel eső részeken ástak meg. Kútkávául rendszerint egy-egy kivájt fatörzs szolgált. Másutt merítős és csigás kutakat ástak. Bükön 1754-ben állt „az udvar közepén egy csigás kút sindöl alá véve vas lánczra és vasas vödrökre", Bődön 1797-ben volt egy „régi csigás kút ágassal és vödörrel és ugyanitt egy kankalinos (kerekes) kút vasas Tölfa vödörrel". A laposabb sík vidéki falvakban szívesen használták a gémeskutat, amelynek ágasait néhol cifra, rovátkolt mintákkal díszítették. Az őrségieknek az itatáshoz, mosáshoz, mosakodáshoz szükséges vizet a telkek szélén elhelyezkedő tokák szolgáltatták. Majd minden lakóház közelében mély, 2-3 méteres gödröt ástak, amiben összegyűlt a víz, és mivel az őrségi talaj agyagos, hosszan meg is maradt benne, csupán a nagy szárazság idején száradt ki. A tokán pallót fektettek keresztül, vízhordáskor ráálltak, mosáskor a ruhát ezen lapickázták. A toka mellett egyszerű fakerítés húzódott, a kerítésnek támasztva állt a vízmerő kampós rúd, a vödröt akasztották rá, ha a víz mélyen volt. A toka köré virágokat, fákat, fenyőt, fűzfát, nyárfát ültettek, ez is hozzájárult a lakóház környékének meghitté alakításához és vonzóvá tételé96. Deszkából készült, csipkés faragású széldeszkákkal díszített galambdúc a Vasi Múzeumfaluban. SM 79.4.1 71