Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)
Bíró Friderika: Az épített környezet (település és építkezés)
63. Festett, faragott oromdeszkás lakóház a hegyháti Döbörhegyről. 1908. SM Helytörténeti Gyűjtemény 18825 A korai faragott-festett házoromzatok készítőinek neve ismeretlen. Tőke János festő-asztalos nevét azonban az egész Hegyháton, de a Göcsejben is jól ismerhették. 1861-1891 között működött. Az ő keze munkáját dicsérik többek között a Gersekaráton, Szarvaskenden, Döbörhegyen már régen lebontott lakóházak színes díszítményekkel pompázó deszkaormai. Legszebb alkotásai közé tartozik a Hegyhátszentpéteren még ma is álló lakóház festett oromzata. Tőke János mester és névtelen faragó-festő társai kései utódai azoknak a festő-asztalosoknak, akik a falusi templomok (például a Zala megyei Szentgyörgyvölgy református temploma) mennyezetét festették, s a parasztotthonok tulipános ládáit, bútorait készítették. Feltételezhető, hogy ezek a mennyezetfestő, bútorfestő asztalosok honosították meg a festett házoromzatok divatját is. Munkájukat, díszítésmódozataikat, motívumkészletűket azután ügyes kezíi, leleményes háziiparosok eltanulták és továbbfejlesztették. A maguk és megrendelőik ízlése szerint variálták, át- meg átszőtték archaikus motívumokkal s a saját képzeletviláguk formakincseivel. A század végére az oromzatok festése fokozatosan megszűnt. Ennek fő oka az építőanyagokban történt változás volt, de a városiasodás, a divat, a modernebb életformára törekvő igény következtében is mind jobban háttérbe szorult. Az átalakulás a paraszti életformával, így a népi építészeti kultúrával való fokozatos szakítás jegyében zajlott le. Az építkezés új anyaga s az új életforma új építészeti stílust alakított ki. Az épületek külső kiképzése, díszítése is új formákat öltött magára. Ennek a folyamatnak az első jelei azoknál a régi lakóházaknál mutatkoztak meg, amelyeknél az eredeti falakat meghagyták, de a régi faromokat elbontották, s helyükre téglából emeltek új oromfalakat. Az átépítés során a csonkakonty megrövidült, de a hagyományos trapézforma to50