Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Gráfik Imre: Összegezés

désű stíluskört alkot, melyben úgy tűnik, hogy a leggazdagabb a szabadrajzú hímzés. Másfelől kiterjed a nyugat-dunántúli-rábaközi térségre, sőt Sopron környékére is. E nagyobb régión belül bizonyos stílusjegyek éppen Szombathely körzetében jelentkeznek. Vas megyei emlékanyagunkban a XVIII. században és részben a XIX. század elején készült színes népi hímzés mind mennyiségében, mind minőségében és helyi jellegében a legnagyobb csoport. Az alapanyag döntően házi len-, kisebb mértékben kendervászon. A hímzőfonál kisebb részben gyapjú, azaz ún. „szőr", melyet növényi festékkel színeztek. Figyelmet érdemlő az anyagot feldolgozók föltevése, mely szerint a többszínű gyapjúhímzés a Nyugat-Dunántúlon talán már a XVIII. század elején megjelent, tehát hamarabb - ha a tiszafüredi, karcagi, kunsági kérdőjellel XVII. századra helyezett példáktól eltekintünk -, mint a köztudatban jobban ismert Alföldön (FÉL 1976). Fontos az a megállapítás is, hogy bár a nagyobb része e munkáknak már pamutfonallal hímzett - mégpedig szinte kizárólag csak piros színnel -, de egy 1700-ból keltezett díszlepedő tanúsága szerint a kétféle hímzőfonal viszonylag korán és egy időben is használatos lehetett (FÉL-HOFER-K. CSILLÉRY 1976: 88). A vasi hímzésekben sajátos csoportot képeznek az emberábrázolásos lepedőik, melyek motívumai a nyugati határon túlról érkező hatást mutatnak. Ugyancsak a régi stílus emlékeit őrzik a Vas megyei, az őrségi fehér hímzések. Szövevényes kapcsolatrendszerre, s a kultúra egyes elemeinek 688. Nyugat-dunántúli stílusú hímzésmotívum. Vázából kinövő virágcsokor (tulipán és gránátalma), két oldalán Isten Báránya. Ismeretlen lelőhelyíí tárgy részlete. Magángyűjtemény 363