Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken

A céh tárgyak megőrző szerepe A céhtárgyakon gyakran találkozunk olyan ábrázolással, mely évszázadokon keresztül megőrzi eredeti alakját, legyen az késztermék vagy munkaeszköz. A kőszegi vargacéh pecsétje legfeljebb a XVIII. században készült. Lenyomatán nyíllal átlőtt saru látható. A vargamesterség egyik ősi, nyugati jelvénye a középkori, még gótikus viseletre visszavezethető, felfelé kunkorodó lábbeli képe, melyet legtöbbször nyílvesszővel átlőve ábrázolnak, korona kíséretében. Ez a címerkép egész Európában elterjedt. A lábbelin átfúródott nyílvessző a hiedelem szerint arra a lyukra utal, amit úgymond a vargának be kell foltoznia. A korona jelenlétét pedig V. Károly császárról elterjedt hagyományra vezetik vissza, mely szerint a császár egy alkalommal Brüsszelben álruhában elkeveredve a nép közé, a vargák barátságos társaságába került, és ennek emlékére a flandriai vargáknak olyan címerhasználatot engedélyezett, amiben a korona is benne van. Ez a céhjelvény több magyarországi vargacéhnél is megtalálható. A gölnicbányaiak (ma: Gelnica, Szlovákia) ónkannáján 1524-ben tűnik fel először, a szepességi Merényben (ma: Nálepkovo, Szlovákia) működő vargacéh pecsétnyomóján - mely a XVII. század végén készült - is ez az ábrázolás van, de az 1710-ben készült trencséniekén (ma: Trencín, Szlovákia) is ez szerepel. A székesfehérvári „Schuhmacher" céh 1692-ben készült pecsétjének ábrázolása azért érdemel különös figyelmet, mert a nyílvesszővel átlőtt hegyes orrú saru mellett a magyar címer, fölöttük Szűz Mária a gyermek Jézussal és Szent István király az uralkodói jelvényekkel együtt látható (NAGYBÁKAY 1995). Egy másik, ugyancsak kőszegi céh, a gerencsérek 1780-ban készült korsója nemcsak azért érdekes, mert szokatlan módon fehér alapon csurgatott kék máz díszíti, hanem a rajta levő plasztikus ábrázolás sem mindennapi. Egy munkácsi, 1708-ból származó fazekas céhpecsét leírása - „négylábú magas asztalon álló karcsú kancsó van" - ráillik a mi korsónk díszére is. A „négylábú magas asztal" azonban nem más, mint a középkori eredetű blokk vagy dobkorong. Ez az álló tengelyű, lábbal hajtott korongtípus a XV. századtól kezdve terjedt el a városokban, az addig kézzel hajtott korongok helyett. Többnyire 4, vagy 6 esztergált faláb kapcsolja össze az alsó, hajtásra szolgáló korongot a felső, vastag dob alakú koronggal. Ezt a korongtípust váltotta fel később a modern forgótengelyű, ugyancsak lábbal hajtós kéttányéros korong. A céhrendszer konzervatív szellemének megfelelően a korábbi ábrázolás a gyakoribb a céhtárgyakon még akkor is, amikor a dobkorong már nem is volt ismeretes. Ez a tény is azt bizonyítja, hogy a fazekasok, asztalosok vagy ötvösök korábbi mustrák, minták után készítették a rituális tárgyakat. A kétfülű karcsú kancsó pedig nem más, mint a szakirodalom által jól ismert, a népművészetben rendkívül elterjedt olasz korsó. A virágtő mellett ez a leggyakoribb motívum. Régi, találó neve eredetéről világosan tanúskodik. lXa\iáb2in 2L XIV. században tűnik fel, Má392. Vándorkönyvben szereplő kőszegi vargacéh viasz pecsétlenyomata. Nyílvesszővel átlőtt saru koronával. Kőszeg. JMM 56.38.1 215