Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Nagy Zoltán: Népművészet céhtárgyakon és mesterműveken

386. A lakatosmester. Zwiefel János XIX. század közepén készített ceruzarajza. Körmend. RHM87.57.il Lendava, Szlovénia) a lakatosok központjai, de a vonzáskörze­tükben dolgozó mesterekkel együtt sem több ekkor számuk 45-50-nél. A céhek megszűnte után 1876-ban sem túl sokan dol­goznak, ekkor Vasvármegyében 82 mester, 52 legény és 6l inas található 35 településen. Sárváron 5, Szentgotthárdon 2, Körtvélyesen 2, Szombathelyen 8, Felsőőrön (Oberwart) 3, Kő­szegen 6, Pinkafőn (Pinkafeld) 8, Szalónakon (Stadtschlaining) 2, Szt. Mihályon 3, Vörösváron (Rotenturm) 2, Kiscellen 4, Jánosházán 2, Körmenden 5, Lékán (Lockenhaus) 2, Rohoncon (Rechnitz) 3, Muraszombaton (Murska Sobota) 2 mester dolgo­zott. A lakatos céhtárgyak közül a kőszegiek l606-ban készített, igen gazdagon díszített ládája érdemel figyelmet. Tárgyakon kívül iratokat és rajzokat is őriznek a múzeumok. A sopronin kívül a kőszegi rajziskola is nagyon ismert volt. Az itt készült munkákból a kőszegi múzeum több mint ötven lakatosrajzot őriz, melynek egy jó része 1825 és 1870 közötti időkből való tus-, illetve színe­zett tusrajz. Témájuk általában egy-egy zárszerkezet, vagy vaslá­da, kerítés terve. A XIX. század második feléből való Zwiefel Já­nos körmendi lakatosmester finomvonalú ceruzarajza is, mely a rajziskolákra jellemző stílusban készült. Tárgya maga a lakatos. Fiatalember egész alakos figuráját látjuk, kezében simléderes, bojtos sapkával, lakatosszerszámokkal és kulcscsomóval. A test azonban különös módon akantusúevelekhŐi áll. A lakatosok cégére, mint ahogyan a többieké is, a mesterség legjellemzőbb termékét ábrázolva, az úgynevezett beszélő címe­rek csoportjába tartozik. A kőszegi Wernitz János és Károly mes­terek által az 1800-as évek körül készített cégéren a mesterség jelvényét, a kulcsot rendhagyó módon nem a megszokott heral­dikai címerállat az oroszlán, hanem a gnj^tartja kezeiben. Ez a fantázialény a leghatalmasabb földi állat az oroszlán, és a legha­talmasabb égi állat, a sas keveréke, így a földi hatalom és az égi energia, az erő és a bölcsesség, az emberi és az isteni természet egyesülését szimbolizálja (HOPPÁL-JANKOVICS-NAGY-SZE­MADÁM 1990). A szó görög eredetű, hozzánk a latinon keresz­tül a német nyelvből érkezik. A XIII. század elején készült besz­tercei szójegyzékben fordul elő először. A „griph" mesebeli ra­gadozó madarat jelent (MTESZ 1984), melyet a Fehérlófia című népmesénkből jól ismerhetünk. A középkor hitte a griff létezé­sét és a természetrajzi művekben elő is fordul. A heraldikában a griffet éppúgy, mint az oroszlánt, csak profilban ábrázolják. Fe­je, tollas nyaka, szárnya, karmai az előlábakon a sastól vannak, testének többi része az oroszlántól (PALLAS 1894). A legelső, 1834-ben felszínre került honfoglaláskori sír egyik legszebb lele­tén, a nyugati és keleti elemeket ötvöző benepusztai szíjvég elő­lapján növényi elemekkel körülvett szárnyas griffet láthatunk (DIENES 1972). Középkori templomkapukon is feltűnnek griffek a mennyország őreiként, amint a gonoszt jelképező szörnyeken győzedelmeskednek. Vas megyéből a vasszentmihályi templom ásatásánál elól<:erült XIV. századi padlótéglába fémpecsételővel beütött népies változatát tanulmányozhatjuk 1990 óta a Savaria 210

Next

/
Oldalképek
Tartalom