Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

232. SRATLI Aszongyák, a srátli valami baszorkány féli. Az én idesanyamnak is vót egy. Mikor eccer begyütt valahunnaj, mezdőrű gyütt reggé korán. Gyütt a papfőggyiné, ott gyütt be. Egy galoguton gyütt be. Asztán ott csak szetergett egy kis csibe. Megsajnáta. Hát aszongya, hogyan kerűt ide ez a kiscsibe bele a harmatba. Hazahoszta. Betette szakasztóba. Másnap megnézi. Egy fémarok búza vót alatta. Evitte, megin visszatette, ahunnaj ehoszta. Édesanyám meséli, üneki nem kell. Egy fémarok búza vót alatta. 233. HAZAJÁRÓLÉLEK Csak hazajár. Hazajár. Nincs nyugta neki. Valamit itthun feledett, vagy valamit itthun hattak, mikor etemették. Nem tettek mindent mellé. Arra szonták, hazajár. Előbb, ahol a Mészárosék laknak, álló laktak abba a nagy házba. Ernő, meg a Regina, azok laktak ott. Hát azok minden éjjé hallottak valamit. Fönn a palláson nyikorogtak, csárdást táncútak, mindig tiprottak fönn a palláson. De ha főmentek, akkor ehatta. Legyűrtek, megincsak tiprottak. Ja, ezekné nem maratt. Még egy is, más is lakott ottan. Asse. Ezek nem fítek. Az ura foment éjjé a padlásra. Nahát, monták, nahát máma meglessek, hogy micsoda, hogyhát micsoda. Hát, az Ernő foment a padlásra. Az asszonya meg a pallásajtóná. Mashát meglessek, hogyhát kicsoda, vagy micsoda. Hát nem láttak semmiccse. Csak mikor fennvót, eccecsak valami esuhant Regi mellett. De úgy esuhant, hogy a szeli úgy megcsapta. Oszt akkortöbbet nem ment. Többet nem mentek oda. Nem hallották. 234. A BOSZORKÁNY BOSSZÚJA Ja, itt is monták, hogy összejönnek valami nagy fán és lakodalmadnak. Itt is monták. Vót is itt ollan egy fa. Kinn a Fektetőn vótak ollan nagy fák. Magyarországon lenn vótak aratni. Mindig ementek oda aratnyi. Itt is arattak. Asztán ecce, ahogy ülnek débe ebédre. Turósmácsik vót, vagy mi vót, asztán egy ronda béka ment hozzájok. Asztán az ember, az asszony pörűt rá, hogy ez a ronda állat. Az ember meg dobáta neki a mácsikot. Megette a béka. Asztán az asszon pörüt rá. Aszongya: „Ez a ronda dög békájáve itt eteti." Asztán máskor ementek aratni Bőgődre vagy hogyan. Erre lenek mentek. Asztán ott esznek, beszégetnek. Asztán ott az az illető ember aszonta: „Én ismerem ám magukat. Én vótam ott, mikor maguk arattak," aszongya, „béka képibe. Maga asszonya pörűt rám, hogy mér adott énnekem. Nem baj, adok egy szép fej kötőt, vigyö e neki." Az az ember, oda le. Az a magyar. Vigyö e neki a szép fejkötőt. Az az ember evütte. De asztán igen cifra vót, nem hoszta haza. Valahun valami fára fölakasztotta. Hát az a fa derékba etörött. Szerencséje az asszonnak, hogy nem atta oda. A mér pörűt a békára. 439