Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

vagy vezette a határ fölé. A felhőkben levő gonosz nem szerette a megszentelt fém hangját és menekült előle úgy, hogy felhőit is magával vitte. Bármilyen jól is > értette a tanító iskolabeli mesterségét, ha harangozása a jég ellen nem használt, nem volt a faluban maradása. Az első világháború előtt egy tanító háromszor eredménytelenül harangozott és el kellett hagynia a községet. A trufák állandó alakja, akit vagy a pappal együtt emlegetnek, mint annak alattvalóját, avagy a cigánnyal közösen cselekszik és a papot lopják meg. A hajdani Vas megye nyugati részének, azaz a mai Burgenland déli táján belül igen nagy volt a cigányok száma, akiknek ugyan bejelentett lakásuk volt, azonban mint vándor köszörűsök, drótosok, alkalmi munkások, dögeitakarítók állandóan úton voltak. Általában csak a telet töltötték otthon. Feleségük saját vagy kölcsönzött csecsemővel koldulni járt, jövendőmondás, gyógyítási tanácsok adása során igyekezett valamit szerezni. Aránylag sok cigányt csíptek el kisebb lopásoknál. Telepeik nem a faluban bent, hanem annak peremén álltak, amit a község jelölt ki számukra. A két háború között a cigánykérdés megoldásával a hatóságok is foglalkoztak. Egy 1933-ból származó adat szerint 7200 cigány élt itt. A bírók és polgármesterek azt követelték, hogy a cigányokat kényszermunkával büntessék és a felsőbb hatóságok keressenek egy végleges megoldást, azok szociális gondozását vegye át az állam. A náci rendszer a legbrutálisabb megoldást választotta és a cigányok többségét koncentrációs táborokba vitték, így pl. Alsóőrről 186 cigány került erre a sorsra és csak negyvenötén élték túl, Felsőőrről 332 személyt deportáltak. A visszajöttek számát nem tudtam megállapítani. Pulyáról nem került egy sem oda. A helyi nagybirtokos, báró Rohonczy időben megtudta, hogy mi várható, és az utolsó éjszakák egyikén mindet átvitte Magyarországra. Már korábban is támogatta, rendszeresen foglalkoztatta őket birtokán és elősegítette egy vonószenekar alapítását. Akik a háborút túlélték, igyekeztek korábbi szülőfalujukba visszatérni, ahol nem a legnagyobb örömmel fogadták őket. De Pulyán Rohonczy hatására mégis eltűrték, hogy betelepüljenek a faluba. Alsóőrön megmaradt korábbi telepük, Felsőőrön azonban kálváriájuk máig is tart. Hosszan tartana a cigány és parasztfalu közötti kapcsolatok leírása. Lenne elég mondanivaló. Itt, most csak annyit, hogy a cigány származásában, életformájában, nyelvében és mágikusnak hitt cselekedetei révén is csak megtúrt, lenézett, kiközösített embernek számított. Rendszeres munkára nem szokván rá, igyekezett legális, de néha illegális úton életét biztosítani. Mint minden elnyomott, ő is kitért az egyenes válaszadás elől és így a furfangosság hírébe keveredett. Gyakran ostobának mutatta magát. Sokszor így szerepel a trufákban is, amelyekben igen gyakran tűnik fel. A majorokban ritkábban, a falvakban gyakorian. Néha a pappal működnek együtt, máskor a tanítóval. Ha csak a trufák szövegeit tekintjük, azt találjuk meg, ami az Aarne-Thompson mesekatalógus szerint általános. Tekintve, hogy én az átélt kultúráról adok hírt, nem állhatok meg a szövegnél. A szöveg, és annak elmondása során kifejezett személyes érzések akkor, ha a kutató a helyi szociális helyzetet is ismeri, fontos kérdéseket válaszolhatnak meg. Csulak Róza, Gaal József és Ribarics János mondták el a legtöbb, cigánnyal kapcsolatos történetet; a majorokban is hallottam eleget. Igen ám, de ők mind falu91