Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

LISZT MÁRIA Felber Marinak mondták. Házasságkötése után is rajta maradt leánykori neve. De csak őrajta. Családjának ez nem lett házineve. Azok megmaradtak Lisztnek. Elődjei éppenúgy, mint a Felberek, az 1800-as évek után iparosként vándoroltak be a faluba és mint ilyenek, nem is kaptak részt a nemesi közösség vagyonának felosztásánál. Ez azt jelentette számukra, hogy a föld kicsi volt és hogy elég kenyér legyen, ura taxisofőr lett Felsőőrben. Mint ilyen, ritkán volt otthon és így felesége vezette a gazdaságot, meg dirigálta öt gyerekét is. Jó is volt, hogy idején beletanult, mert férje korán meghalt és ő ott maradt a maga tehetségére, amiből szerencséjére volt neki elegendő. Világos eszű, jó fejű asszony lévén, a kicsiből sokat hozott ki és gyerekeit ránevelte a munkára. Ez önmagában nem lenne elegendő ok, Liszt Mária említésére. A szöveggyűjteményben szereplő két elbeszélése sem, azaz az egy mese (176. sz.) és rövid kis trufája. (175. sz.) Jelentősége más értelemben fontos. Öt gyermeke közül a legöregebb fia egész nap dolgozott. Autószerelőnek tanult. Az idősebb, akkor már házas lánya, ennek húga, aki tisztviselőnő lett és a két legfiatalabb fiú az akkori felserdült korosztály központi személyiségei voltak. Jó énekesek, jó elbeszélők, akik a középszer fiatalságát nagyon befolyásolták. Lisztéknél jöttek szinte minden este össze. Nemcsak a téli időszakban, hanem igen gyakran nyáron is. Kártyázás, társasjáték, éneklés és az állandóan visszatérő trufák töltötték ki ezeket az estéket. A szóvivő, a hangulatkeltő mindig Mariska néni volt. Kemény élete ellenére olvasóasszony maradt. Nem igen járt szomszédolni, mert nem volt kedvére való szomszédasszonya. Barátnője sem. Munkáscsaládból származván, fiatal korában úgy élt, mint a többi korabeli lány, de nem paraszthoz ment férjhez. Földjük kicsinysége miatt, amely csak az önellátás egy kis részét biztosította, nem kényszerült paraszti háziasszony lenni. Ismerte ugyan faluja hiedelmeit, de azok nem az övéi voltak, hanem a parasztoké. Mint mindenütt, így Alsóőrön is egymástól erősen különböző világok élnek egy nehezen megfogható szimbiózisban. A magyar nyelv nem jelent nemzeti öntudatot, az a falu nyelve. „Osztrákban élünk, de alsóőriek vagyunk", mondta Mariska néni. A szomszédos felsőőri és szigeti magyarok nem tartoztak ide, azok is a sajátos, elzárt „falu nemzetiségében" élnek. Azonos anyanyelvű települések egymás mellett, de összetartozási érzés nélkül, egymástól elzárt önálló kis világokban. Mindegyiknek megvan a belső rendje. Ez vonatkozik a kultúrára éppen úgy, mint a társadalmi rétegeződésre. Erre a társadalmi rétegeződésre építve élnek az egyes faluközösségeken belül is kultúrák egymás mellett. Ez az egymásmellettiség nem jelent egy tökéletes szétválasztást, inkább az összefonódott kultúrökológiát. Az együttéléshez szükséges erkölcsi íratlan törvények mindenki számára kötelezőek. Ezeket mindenki öntudatlanul ismeri és be is tartja. Ez az, ami az egy közösségben élőket összetartja. Mi gyakran hivatkozunk az anyagi helyzetből fakadó kulturális különbsé74