Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

len is, meg rokonsága sem volt. Csak azt mondták rá: „Itt volt, aztán elment." Évekig hallgattak róla és csak később emlékeztek rá, amikor egy-egy történetét hallották, hogy ez is a Tislér Jóskától van. Gaal József a kényszerkonzervativizmusban megrekedt falu közösségéhez tartozott, de nem neki volt szüksége a falura, hanem annak őrá. Ez elsősorban munkájára és szellemi tudására vonatkozik. Olyan ember volt, aki a múltból élt és annak emlékeit adta tovább, de nem a fiataloknak, hanem az aktív munkában élő férfiaknak. A falusi mesterekre jellemzően, trufa-szerű történetekkel, szórakoztatta kuncsaftjait, leginkább azonban hiedelemmondákat mondott el a jóképességű mesemondó stílusában. Ő volt Alsóőrön az egyetlen személy, aki a hitt hiedelmeket is elbeszélésként adta tovább, de mindig úgy, hogy az abba vetett hitét hangsúlyozta. Ennek ellenkezőjéről senki sem tudta meggyőzni. Annak ellenére, hogy sokat olvasott, a könyvből szerzett élményeit sohasem adta tovább. Ugyanezt találtam a csajta major asszonyai között is, akik szinte „könyvéhesek" voltak, de sohasem az olvasottat, hanem az olvasni való könyvet cserélték ki egymással. 60