Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

GAAL JÓZSEF Gaal Jóskának, Tislér Jóskának, vagy ha nem hallotta, Mundi Jóskának nevezték a faluban. Annak ellenére, hogy 1961-ben már 58-ik évét taposta, sohasem lett belőle Jóska bácsi, mert nőtlen maradt. Alsóőrön az öreglány, az öreglegény nem számított egész embernek. Itt csak az volt a közösség teljes jogú tagja, aki nős volt, aki családot alapított. Aki magára maradt, abból nem lett sem néni, sem bácsi. A Tislér neve onnan eredt, hogy már az apja is asztalos volt, fiútestvérei is azok lettek. Tulajdonképpen ő is, csak sohasem jutott el a segédszabadulásig. Ennek megvolt a komoly oka, és ez az ok szabta meg élete folyását is. Családja nem volt igazi alsóőri família. Annak ellenére, hogy a felsőőri kisnemesek közül származott, már nagyapja asztalos lett. amit egy igazi nemes korábban nem tett meg. Apja el is jött Felsőőrről és áttelepült Alsóőrre. Ez azt jelentette, hogy elszakadtak a felsőőri rokonoktól és az új lakóhelyen csak jöttmentnek számítottak. Már Jóska bácsi apja is akaratos, magának való ember volt, aki ugyan igen jól dolgozott, de senkivel sem jött ki. Tudálékos is lévén, meg idegen is, így aztán ráragadt az a falubeli előítélet, hogy amolyan „boszorkányos emberféle" lenne. Az apával kapcsolatos előítélet miatt a négy Gaal fiú is idegen maradt a faluban. A község társadalmának peremén nőttek fel. Annak ellenére, hogy mindegyik jó asztalos lett, egy sem kapott a faluból asszonyt. Ketten közülük át is települtek máshova. A lánytestvér is idegenből kapott egy német anyanyelvű férjet. Két generáció nem volt elég ahhoz, hogy a család alsóőrivé váljék. Megtűrt idegen maradt. Gaal József, ettől a ténytől függetlenül, más téren is konfliktusba került a faluval. Az egész délburgenlandi tájon belül, de messze azon túl is, hihetetlen erős előítélet mutatkozik meg a szellemi vagy testi nyomorékokkal szemben. A testi hibásokat akkor is kizárja a közösség, ha családjuk ősi soron odatartozik. Még keményebb ez akkor, ha az ilyen családját sem fogadták be. Ez Jóska bácsit annyiban érintette, hogy egy kisgyerekkori baleset következtében egész életére nyomorékká vált, púpos maradt. Emiatt már az elemi iskolát is rendszertelenül látogathatta, majdnem több időt töltött el kórházban, mint az iskolában. Ez azonban nem akadályozta őt abban, hogy többet tanuljon, mint az egészséges gyerekek. Azokhoz a kevesekhez tartozott, akik aktív kutatásom idején Alsóőrön magyarul tudtak olvasni és írni. Hihetetlen szellemi képessége mellett nem tudott már gyerekkorában sem a többiekkel lépést tartani; Nem tudott futni, birkózni, fára mászni, nem számított fiúnak. A többiek el is kergették maguk közül, így aztán, már gyerekkorában magányossá vallva, egyedül maradt és magának való, közösséget kerülő lett. Testi hibáját, akarva akaratlan, szellemi javakkal igyekezett kiegyenlíteni. Ez sikerült is, csakhogy ezt a falu nem becsülte semmire sem. Apja műhelyében dolgozgatott bátyjaival együtt. Azokból mesteremberek lettek, de ő haláláig csak kontár, a hatóságoktól megtűrt, feketén dolgozó ezer56