Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

187. A MEGNYÚJTOTT BÜRÜ Az alsóőriek a batykok. A batykok, mer a batykok. Mer raragatt a név valamikor, mikor itt lete­lepültek. Nem vótak sohase más, mint az alsóőri batykok. Nincs annak semmi értelme. Minden faluba vannak olyan viccek. Szigetbe is vannak. A szigetie­ket mindig szekírozzák még máma is ugye. Itten van föllü egy átjáró, ami a patakon átmegy. Bürünek monták. Máma csak átjárónak mongyuk. Német aszongya, stég. Nem? Na, asztán valamikor erohatt egyik vígé. Asztán megtótták. Nahát, osztán mindig aszongyák, az alsóőriek szekiroszták a szigetieket, hogy a szigetiek meg­nyújtották a bürüt. Mer bürünek monták ugyehát mindig. Még máma is az öregek: csak bürüre me­gyünk. Nahát, osztán máma is szekirozzák őket, a szigetieket: „Nahát mennyünk asztán bürüt nyúj­tunk," ugyebár. A közepin alátüzetek, asztán kalapáccsá ütötték ugye, hogy hosszabb lett. 188. A CIKLÉNYIEK Itt vanak ezek fellű, ezek a nímetciklínyiek, eisenciklínyiek, ezek megin a ködöt fogták ugye. Sok vót a köd, asztán nem tuttak semmiccse tenni. Akkor kimentek hátaskosárra, asztán mind ehorták a ködöt, ki a határbú, hogy láttak, hogy világos lett. 189. A RÉTHELYIEK A kétheliek. Megin a templom tornyán a fű nyőtt. Akkor összement a hochwürdige gemeinderat, ügyi a kösségitanács. Hát oszt tanakottak a bíróvá együtt, úgy mint a rátótiak, mikor a templomot etóták. Nohát, most mi van? Szégyent nem lehet otthanni a templomtornyán. Hát valaméllik bölcs elöljá­ró kitaláta, a kösségnek van bikája, a kösségbikája ugye, főhuzzuk, aszongya, maj leharapja, lelegeli onnan. Nohát, most mi van? Szégyent nem lehet otthanni a templomtornyán. Hát valaméllik bölcs elöljá­Főhuszták a templom tornyára. Na, mikor a bika má fölért, mámegfojlott, má a nyelvét kitúta. Akkor valamejjik kijátott: „Kommt schon!" hogy má eléri. Má akkor megdöglött a bika. Ha máma emegy a faluba, hogy aszongya: kommt schonn! Akkor szetheti a sátorfáját, mer meg­verik. 190. OLÁHCIKLÉNY Mert itt van ez a Burgenland. Ez mindig ollan lakhatós hej vót, itt mindig keresztüvándorótak. Mindig csak megtelepűt nemzet itten. Mindenféli nemzedék megfordul itten Burgenlandba. Kigyüttek erre Burgenlandba, na hát akkor eloszótak. Ki erre, egyik csapat, igye ahogy összegyűltek a családok. Vannak itten: ics, vies, csics. Ez mind horvát. Aztán hát hogy idekerűtek, itt nagy pusztaság vót, itt nem vót benépesűve. Asztán ezek mind csak magyarú tuttak, tősgyökeres magyarok vótak. Azok meg horvátok. Hát nem értették egymást. Hát osztán kesztek beszényi. Begyöttek a faluba. Hát ezek, kirukkú­tak botta, fegyverre, hogy micsoda népség gyün megin ide. Nahát, asztán kesztek. De nem értették meg, hogy hát mit akarnak. Asztán magyarok is maguk koszt beszétek mindent, valamit. A horvát meg ekeszte: „dobro, dobro!" 413 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom