Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

^ 177. FORGÓSZÉL Evett a kocsmába az az egyén. Egy férfi. Asztán odament a kocsmáros. Aszmongya: „Hun vette maga ászt a vellát?" Az csak níszte. Asztat ü nem tuggya. Asztán a kocsmáros aszonta neki: „Lássa," aszongya, „máskor ne tegye ászt." Forgúszél vuot és az ember otthon evett. Künn. Asztán a vellát beledobta. Evütte a forguoszél. Aszonta: „De máskor észt ne tegye, mer" aszongya, „ha ráírtem vóna, összetíptem vóna." Az baszorkánszél. Baszorkanyok túrták ászt csinyáni. Nyáron látni. Magam is láttam. Valamit bele szoktak dobni, hogy akkor megtuggyák állítanyi. 178. SZILVESZTER A Csitári Jóska, meg a Liszka néne, meg ín, meg az annya ementünk oda, ahol most a Guszti lakik, szilveszter este. Kümennünk, mikor éfél vót. Hát ollan csönd vót. De még a levegő se húzott. Hát eccecsak, a kisharang megszólal, akkor a temetűbe, mint mikor sipúnak. Úgy gyűlt ! Akkor le alól, lenek, koporsót vertek. Akkor jajgattak! Meg, nem torn ám, még mi vót minden. Akkó monták, hogy háború lesz. Jézus, Mária! Hát én annyira fétem. Máskor többet én e nem mentem borgatni soha íletembe se. Hát én annyira. Megijettünk ám! 179. BOSZORKÁNYLAKODALOM De az Egrezsden Ott pedig te montad, hogy izé, hogy a dijófán a baszorkanyok muzsikaiak. Az Egrezsden, az irtáson. Az irtási kapuná. Ott a fák föggyiné, az Egrezsden. Ott is anyám. Ecce gyön lélektelenü haza. Szalad. Annyira futott, hogy az ajtón majdnem úgy dut be. Annyira megijedett. Mer, aszongya, muzsikaiak ott a baszorkanyok. Koporsót vertek, énekűtek. Mindent csinyátak. Jajgattak is, ríttak is. Meg lakodalom is vót. Meg minden. Észt az anyám is meséte nekem, hogy ott miccsinyátak. Hogy ott cimborátak, meg mindent csinyátak. Hát az én anyám agyonijett. Liélektelenül szalatt haza. Bedűt az ajtón. Látni, nem látta, de hallotta a ríást, meg a koporsóizét, kalapácsulást. 180. MEGRONTOTT TEHÉN Minálunk a baszorkányoknak az a művelete volt csak, hogy megnyomnak egyet, meg az izé, a tehénfejés ügyé. Hát osztán ügyi észt is akadáloszták. Mongyuk, söprüt tettek keresztbe az izén, az istállóajtóba. Azután, aki már ügyesebb boszorkányfogó vót, az úgy szokott, hogy a tehénnek a tejibü akasztott fe a füstre. Mongyuk, úgyis ijjen fakémények vótak. Hát oda a kéménybe. És akkor ez a füst az illető baszorkánnak a szemit bántotta. És bizonyos üdő után oda kellett neki menni és könyörögni, hogy ászt az illető dolgot vegyék le a füstrű, merhát ü megvakul. És vót ollan ember is, aki a csöpögő alá, eresz alá ásott el valamit, ügyi. Ezáltal is a baszorkányokat büntette vagy távoltartotta. De még ojjan embert én is ösmertem, aki észtet esi nyála. De, hát hogy fogott-e baszor kánt, hogyha nem! 409