Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)
145. GARABONCIÁS Nálunk nem úgy monták garaboncijás, hanem sárkándiák. Ijjenekrü is mesétek. Énnekem egy unokabátyám van. Az mas Magyarországon, Szilváson, öspörös pap. Két évvé idősebb, mint én ügyé. Úgyis Bécsbe tanút a Pázmáneumba, evve a mi plébánosunkká együdőbe. Mer egy üdősek. És ü, mer ojjan magyar érzelmű volt ugye, mikor átállítottak minket ide Ausztriába, ü ement Szombathelre a Mikeshó, mer akkor Szombathelen Mikes, Mikes János volt a püspök és odament. Asztán Magyarországon kapott előbb kápláni állást és nem tudom, mit. Hát utollán Szilvásra, asziszem Vasszilvás, ott van mast öspörös, plébános. És ez, mikor született, ennek vót egy foga. Mikor má született. No, mast az akkori néphit szerint, az ollan gyerek, amelliknek szüléskor má van foga, ez nem tudom, tiz vagy tizenkét éves lesz, akkor elviszik sárkándiáknak. Hát ezek a szegény szülők ügyi, ezek bizony busútak. De hát a gyerekbű bizony nem sárkándiák lett, hanem elég okos ember. És mast má öspörös Magyarországon. Ászt vallották a sárkándiákrú, hogy akármillen fölhő gyütt, ügyi hogyha a sárkándiák levette a kalaptyát, egy-ketőt legyintett vele, akkor a vihar eloszlott. Nem kellett a jégtű feni, meg semmitűse. Ijjenfíléket montak rúla. 146. BOSZORKÁNYBESZÉD Az az érdekes, ojjan asszonyokra, én is ismertem ükét, akikre rákeszték, hogy baszorkány, hát rendszerint szegény vót és szegényen is halt meg. Mer gazdagra uccse keszték rá. Csak szegényre. És más mesterséget nem is tuttak neki, minthogy megszijja a teheneket ugye. Persze, rosszul etették elébb a teheneket ügyi. Télen nem kapott a tehén mást, mint szalmát, bele ekkis répát, ekkis korpát s asztán szegény tehén nem adott tejet ügyi. Hát mast nem a rossz etetésnek tartották, tuttak észtet be, hanem hogy a baszorkányok a tehenet megfejik. Mást nem tuttak rá mondani, minthogy megfejték a tehenet. Ha nem is ad véres tejet, csakhát ugye hogyha keveset adott, akkor má rágyanakottak, hogy a baszorkány ügyi megfőj te. Ha beteg tülle, ászt monták, hogy megigézi. Valakivé szemköszt néz. Ez jobbára gyerekeket ügyi. És a gyerek azátal rosszú lesz ügyi. Hát lehet, hogy a gyereknek valami baja vót, hogy a gyereknek valami baja vót. Ráfogták, hogy valaki megigészte. De mast ennek is vége van, hogy ijjemit mast má nem igen. 147. a) A HUSZÁR ÉS A MACSKA b) ÖKRÖK A DIÓFÁN a) Mikor még ijjen gyerek vótunk, de akkor má iskolábú kimarattunk, ementünk az egyik kolegámme. Annak az aptya suszter vót. Dógozott. Este oda kártyázni. És a szomszédember má öregebb bácsi vót. Ez tudott mindig éjjen baszorkányokrú. Az monta. A Kajtár Miska, az egy gavallér huszár vót. Itthol vót szabaccságra. Fellű a Vágingcrokná vótak lányok, oda szokott mennyi. Mikor hazafele megy, a Martin Miskáná, azelőtt csárdásház vót, mer a csárdások ekkicsit a baszorkányokke előbb összejáccottak. Ott a lábfán űt egy feketemacska. És ez a gavallér huszár a nádpácáve odavágott neki. Hát a macska kezdett tüzetokádni utána. Egész hazájig. Hogy a huszár félhóttan dűt be az ajtón. Meg más ijjefélíket is mesét ez az ember többször. b) Hát, mikor asztán. A szomszédasszony az meséte, hogy a Pál Benedek. Ez az ember mast is él, körübellü hatvanöt éve, Pál Pista ez. Dehát ennek az öregaptya vót, akirü a mese szól. Dehát lehet, hogy annak meg megin má az öregaptyárú monták. De a szomszíd akkor meséte, hogy ez a Pál Benedek ment szántanyi két ökörre. És nem szekéren, csusztatón. Mikor odaért a Cigánuccába. A Cigánucca az egy ölég nagy ucca. Kifele megy a mezőre. Kerekedett egy forgószél. És mast ott uj ház van. Az 390
