Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

113. А КЕТ KOCSIS ES A BÚ VOS KOR • • Ezt még a mamától hallottam. Előbbeni időkben volt két jópajtás. Kocsisok voltak mind a ketten. Az egyiknek ollan gyönyörű lovai voltak, hogy direkt rönögtek. Azok erős lovak voltak. Másiké sovány. Azt mondja: „Hát mond, hogy neked ollan gyönyörű lovajid vannak?" „Ja pajtás," ászt mondja, „az nagy dolog ám, hogyha valakinek gyönyörű lova van. Nagy dolgot kell csinyálni." Azt mondja: „Mond meg nekem." „Én megmondom teneked, ha megteszed. Karácsonykor majd éjfélimisére gyere el a templomba. Menj föl a kórusba, asztan," azt mondja, „talász maj ollan büdösmargitot, (büdösantalnak is mondják) Asztat fogd meg, tedd egy gyufaskatulába és éjjel onnajt mindjárt indulj el. De csak menj, meg ne ijedj semmitül sem. Majd a többit," azt mondja, „meg tudod te magad is. Meglázsd, micsoda gyönyörű lovaid lesznek." Természetes a pajtás elindul ügyi. Hú! De mikor ment, egyszercsak elkezdett fújni veszedelmesen a szél. Csúnyán fújt a szél. Hát gondulta magában: Mindegy, de azért megy. Egyszercsak látja ám, hogy még a hid is megmozgott. Egy viz felett költött volna, egy vizén köllött volna keresztülmennyi neki. Azt mondja: „Ej, én nem merek továbbmenni." Megállott egy ideig. Nem mert a hidra rálépni. Egyszer csak ordítást hallott. De veszedelmes ordítást. Azt mondja: „Nem megyek tovább. Visszafordulok." Azt mondja a kolégája: „No pajtás, mire mentél?" Azt mondja: „Hiszen borzalom, ami ott létezik, ami hallatszik. Nem lehet," azt mondja, „keresztül odamenynyi. Azt mondja: „Mivel ollan gyáva vagy, tudd meg, hogy sohasem lesznek szép lovaid. Nem is lettek annak szép lovai. Hát ez is valami baszorkánságtul eredt az egész dolog. 114. SAVANYU JÓZSI Savanyú Józsi is mindig az erdőbe járt. Asztán vásárramentek arrafelé. Egy asszonnak aszongya: „Nem hozna nekem észt és észt a vásárról?" „Ó," aszongya, „szívesen. Mért ne?" Aszongya: „Nem fesz a Savanyú Józsitú?" Aszongya: „Mér fejjek? Az nem rossz ember. Szegényembereken segít." Kérdeszte tüle Savanyú Józsi : „Hát," aszongya, „mit akarsz vásáni a vásáron?" Aszongya: „Ekkis tinót szeretnék venni." „Na," aszongya, „itt van, adok pénszt, hozzál magadnak egy szép tinót." Ténleg ment is. Megin megy arra egy asszony. Aszongya: „Na, néni, hova megy?" „A vásárra megyek," aszongya. „Nem fesz a Savanyú Józsitú?" Aszongya, „Naná, hogy nem félek. Bár már régen az ördögök elvitték volna," aszongya. „De majd annak is a nyakára lépnek." „Hát," aszongya, „néni, legyen szives, hozzon nekem apró kicsi szegeket." Az asszony hozott. De,„aszmongya: „Itt lesz maga akkor még, mire visszagyüvök?" 375