Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Na, hát ott akkor átatta a napot a másik báttyának és hazakütte. Ja, de mikor vütte haza a napot, ja de hát csak a fínylett, fínylett, de úgy nem, hogyan kellett vóna. Ja, de most hát a Kis Miklós mas hogy küpiheni magát és azután megy ü haza. Hát, mikor hazament, osztán hogy küpihente magát, hát ment haza. Hát mikor bejért az országba, hogy betette a lábát, az izé, a nap, meg a hold szí pen világított, az ország eccerre világos lett. Hát ement a királhó, bejelentette, hogy mir ígnek, mir van világosság, röndös világítást ád. Monta a királnak. Hát a királ ais beösmerte, hogy a Kis Miklós szerezte meg a holdat, meg a napot. Mast a bölcseket összehítta, hogy mitévő legyen, hogy jeza zember, jez rendűte a holdat, meg a napot vissza. Hát hogy mütevő legyen ? Hát a bölcsek annak izétek, hogy a lejányát neki ígérte. Hát mast annak atta a lejányát, a Kis Miklósnak. Hát, étek, hátak, ha meg nem hátak, még máinap is ének. 352