Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Hát persze pelvábú a buzábú több lett, mint a szem. Hát így az ördög pelvát kapott. Szemet nem kapott. Szem a paraszté lett. Megmérgedett az ördög. Ennagy szelet hajtott. A pelvát mind esöprötte. Ja, na most a nagy rakást vette az ördög. Hát gyütt a rozs. Ecsépűték a rozsot. Hát, aszongya az ördög a parasztnak: „Hát mast mellik rakást adod oda?" Aszongya, „Amelliket veszed. Veheted, amelliket akarod. A tijed az esőség." A paraszt monta az ördögnek. Ja, hát az ördög gondukodott. Mast esőbe becsapódott, pelvát kapott. Mast a nagy rakást veszi ? „Na, aszongya, mast veszem a kicsit." Az ördög monta. „Rendbe van," aszonta a paraszt neki, „hát a tijéd a kicsi." Hát a rozsbú a szem mindig több lett, mint a pelva. Az ördög megin becsapódott. Nem kapott szemet. A paraszt evetté a szemet, az ördög evetté a rozspelvat. Hát, utóbb má akkor az ördög mérges vót igen. Búzát is esegitette csépűnyi. Nem kapott szemet. A rozsot is esegitette csépűnyi a parasztnak. Nem kapott szemet. Na, mast vót az árpa. Aszongya az izé: „Hát mast mellik rakást adod?" „Ja, hát aszongya a paraszt, melliket akarod vennyi, ászt veheted." „Na," a paraszt aszongya az ördögnek, „tudod mit ? Mindeniket megfelezzek." Az ördögnek monta. „A kisrakást is megfelezzek, meg a nagyrakást is megfelezzek." Az ördög gondukodott. „Jaa?" Asztán az ördög rosszuértette. Az ördög ászt gonduta, a magot kapja. Itt is a nagyrakást kaptya meg a paraszt, meg onnaj is a nagyrakást kaptya meg. Hát az ördög aszonta: „Tudod mit? aszongya, megint, most a kicsit veszem." Megin becsapódott az ördög, mert az árpábú is több lesz a szem, mint az árpapelva. No, hát nem kapott az ördög semmit. így az ördög nem kapott semmi gabonát. Ingyen csépűt. 69. KISMIKLÓS Hát egy országba eltűnt a nap meg a ... Etünt a nap, meg a hold. No, hát a királ szomorkodni kezdett, mert sötét lett az ország. Na, ja, hát hogy sötét lett az ország, a királ összehítta az izéket, a tanácsadókat, hogy mitévő legyen. Mast az országába egész időbe sötéccség van. No, hát osztán vót egy igen szegény ember. Vót neki három fija. Hát a királ kiatta az országba, hogy aki visszatuggya hoznyi a napot, annak aggyá a lejányát feleségül. No, hát ezek a fijak, mind a három fi, ementek. Hát monták az aptyuknak, hogy emennek a királhó, osztán megpróbájják a világot. Hogyha a napot visszatuggyák hozni. No, hát ementek a királhó. Jelentkesztek, ez a három fi, hogy emennek, megpróbállak. Hogy izék, bárók, grófok, hercegek, mindenfílik mentek. Hát észt a három fit a királ bekütte az istállóba. Nem? Először felőtösztette ezüstös, aranyos ruhába, meg kardot mindeggyinek att. Az istállóba kütte, hogy mindeggyi választhat lovat, hogy luháton mehessenek. Na, a két öregebb fi, ez szebbtű szebb lovakat választott. Ez a legfiatalabbik, ez meg egy csipás, rücskös, egy gürüncös csikót választott. Pedig hát az a rücskös izé, az valami táltos vót. És ez a legfiatalabb fi meg hát ösmerte ászt a lovat. Hát mast küvezette. Hát mast mind a három lóháton vótak, meghat fevótak izévé. Észtet künevették. Mind izé, a kardgya rozsdás vót, rozsdás kardot vett. Meg hát a lovát is. Aljas, mocskos ruhát vett magára. Azok meg hát szép tündöklőt. Meg fényes kargyok vót. Ezek izé, künevették. „Hát, aszongya nekik, ne nevessetek bátyámék. A nyertes, aszongya, mégis én leszek." Eszonta előre, mielőtt elindútak hát, hogy napot mekkeresnyi. Na, hát mikor kiírtek a szabadba, hát a lova megszóllant: 350