Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

59. A KANTOR VISZI A PAPOT Elment két pajtás diót lopni, a másik meg birkát. Mentek. A temetőbe lett a találka, a hullaházná. A másik meg ement birkát lopni, hogy ott majd találkoznak és megosztozkonnak a holmin. Asztán akkor olvasta szét. Nem tudott máskép olvasni : „Ez az enyim, ez a tijed, ez az enyim, ez a tijed." Ahogyan ott olvasgatott, a kántor meg akkor ment haza a kocsmábú. Meghallotta, hogy mast a temetőbe olvassák a csontokat. Megijett. Bement a plebánoshó, hogy gyüjjön ki vele, mert a temetőbe csontokat olvasnak. Hát, a pap tiltakozott, hogy ő nem megy, mert a lábo fáj. A kántor aszmongya neki, hogy csak gyüjjön, ü eviszi, a hátán viszi. Osztán vütte is a hátán ki. Mikor ott a nagy keresztná viszi ki, amejjik a dijót olvasta szét, ott bekilátott neki : „No, már hozod?" Akkor leugrott a pap a kántor hátárú. Futásnak haza! Otthon bedöntötte az ajtót féleimibe. Kántor utána. Észrevette az a másik dióolvasó. Megijett. Összekaparta az egész dijót megin. Az is elszalatt. Még mast is futnak, ha meg nem állottak. Ez rövid. 60. MIÉRT NINCS A ZSIDÓKNAK MESSIÁSUK? Hát akkor. Hol volt, hol nem volt. Az innenen innen, a tulon túl, még az Óperenciás tengeren is túl volt, ahol ki volt az út ficamodva, vót hajdanába egy szegény suszter. Annyira evót adósodva, hogy szegény ember már szegénységibe még kakáni se tudott. Gyütt a zsidó, hogy füzessé meg az adósságát, mermá elég sok óta tartozik. Hát akkor gondukodott, mast miccsinájjon. Elárvereszhetik a házát. Meggondúta, hogy jó lesz ümögbe, gatyába fökészünyi és emennyi a zsidónak a kéménnyibe, leereszkennyi. S asztán megzörgette a kéménajtót. Asztán hallotta, hogy zörög valami. Aszongya az asszon az embernek: „Hallod aptyok?" „Hallom." „Mi lehet ez?" Aszongya, hogy „az Úrnak a szolgálója, az Úrnak az angyala jelent meg, hogy megfogja születni a Messiás." A leányunktól. „Mast eköll mennem a szegény suszterhoz, mekke neki mondani, hogy mi újság." Fogta magát, éjjé, főkéit és ment a szegény sudzterhó, hogy kellen föl. „Ja," aszongya, „most éccaka van, nem lehet." Az asszon is monta neki, mer az izé sértés, házasságsértés volna, hogy más házára menne éccaka. „Hát mégis ekő menni," aszongya a zsidó. Elengedi az összes adósságot. Hát mégis belement, hogyhát emegy. Hát ement. Osztán Rebekává köllött neki hányi, a zsidónak a leányáve. Hogy az fogja megszűnni a Messiást Perlaki suszter által. Hát az öreg nemigen tudott már ugye. Aszmongya: „Perlaki úr, tiszta munkát, tiszta munkát csináni." Megragatta a seggekápányát. Ammeg csak lüktetett. Aszongya: „Haggyon békit a valogamnak, mert lukat vágunk! Asztán nem lesz Messiás." „Hogy a rossebb ette vóna meg a kezemet," aszongya, „mikor magának a valogáhó nyútam." 342 ;