Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Észt a suszter nem vette észre, hanem a kadarne, hogyhat ezek a házon kívül atak es ott rajzutak. Hogy lerajzúták a házat. Hát a suszter aszongya: „Asszonyom," aszongya, „innej valahová meneküni köllünk, mer ezek éjjé megjelennek," aszongya, „minket tönkretesznek." Hát ugy is tettek. Ementek rokonyokhó valahová. A házuk üresen maratt. Hát gyüttek a zsiványok. Üres, semmi sincs. A vezérök aszongya: „Ti, semmirevalók," aszongya, „engem férevezettetek." Lelövette őket. „Majd én emegyek," aszongya, „mekki is derittem." Hát a pajtások: hát hogyan és miképp? Aszongya: „Késziccsétek el a szekereket, lovakat. Hordókat rakunk fö," aszongya. „Emegyünk borkereskedőnek." Hát oda is kerűtek abba a városba, ahun a suszter lakott, meg a kádárné. Hát ott vót egy nagy kocsma, oda bejártak éjjeli szállásra. De a hordókba nem bor volt, hanem emberek. Hát ott szállást kértek. A kocsik az udvaron átak. De ki vót velők csinyáva, hogyhát ük majd jelt adnak, hogy mikor gyüjjenek ki hát a hordokbu. És emeleten kaptak szállást. De, hát akik szabadon vótak, azok a kocsmába mulattak. A cselédián meg kint maszkát későn vizér a kúton, meghallotta ükét, hogyhát ük beszének a hordóba. Az asszonnak besúgta. Az asszon bement a vendégszobába, mongya az urának: „Gyere ki ekkicsit!" Megsúgta. Na, hát a kocsmáros ement mingyá a csöndőrségre, jelentett. Hát a házat körüfogták. Mekkiatta a parancsot a cselédlánnak hát a rendőrtiszt, hogy a készüket raktya, meg horgya tele vizze és forrallon vizet. Hát az mégis történt. Hát mikor a viz má forrott, a rendőrség fogták, hát horták a vizet, meg a hordókat tőtötték forróvizze. Leforrászták ükét. Ezek azokfelü nem tuttak semmit, a másikak, a fők, meg a kocsisok. Hát, eccecsak kezdik ám a kavicsokat dobáni a hordókra az ablakon le. No, osztán előkapták azokat, ott mind lemészáróták ükét. Csak a főjüket nem, a vezért. „Te mekköllöd mutatni, hol a tanyád." Nahát osztán másnap kitudódott. A suszter meghallotta, hogy mi történt hát itt a városba, hogy a rablókat leforrászták, kocsisokat, egysmást, mindent lemészárutak. A suszter odament hát a kocsmába. Hát a sok csöndőrség, rendőrség, bennvót. Mulattak. De, hát a rablóvezér is ott vót. Asztán férrehítta a csöndőrtisztet, annak megsúgta, aszonta: „Ez magukat férevezeti. De én tudom, hogy hol van a tanyájuk," aszongya. „Ha részes leszek a holmibu," aszongya, „én magukat elkísérem." Tuggya Isten, hány szekérre holmit hortak el a tanyájukbu. Nagy földalatti tanyájok volt. Még hát a suszter ott is kapott egy sereg borravalót. Meg élelmet is. Minden volt ott. így asztán két felesége lett neki. Na, hát szegény ördögnek nem vót kije. Őneki meg ölég van mast. Hát együtt élünk. Még ha meg nem haltak, még most is élnek.