Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

1. AZ ÖRDÖG ÉS A HUSZÁR Hát hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt, de még azon is túl volt, de még az Óperenciás tengeren is túl volt, volt ëccer egy szegény favágó. Nyóc gyermekes apa volt. De kenyér nëm volt. Hát az asszony főszólitotta, aszongya: „Aptyuk, nézz munka után, merha nem, éhen pusztulunk." Hát az öreg összeszette a sátorfát és utnakindút. Kivé talákozott? Az ördöggé. De vadászruhába vót őtözködve. „Jónapot, pajtás!" „Jónapot," aszongya. „Hová lesz az út?" „Munka után megyek," aszongya, mer a családom éhenveszik. „Sehol nincs munka," aszongya. „Na," aszongya, „pajtás, ha jaz én szavamat betartod," aszongya, „adok neked kilenc kövér disznót, amillent kivállasztasz. De ászt köllesz fogadnyi, amit nem tucc a házná, hogy az az enyém és kilenc nap múlva" aszongya, „értejövök." „Hát mit nem tudok én," gondúkodott, „hát úgy a házná? Nincs az a darab fa vagy szerszám vagy mi," hogyhát ű ne tunná. Csak arra nem gondút, hogy a felesége kilenc napon gyereket szül. Hogy a gyereket aggyá az ördögnek. Hát beleegyezett. Saját vérive aláirt, hogy efogatta. De ászt az ördög aszmongya: „Hogyha kilenc kérdésemre megtucc feleni," aszongya, „akkor azt is otthagyom." Hát osztán elmentek. Hát ott vót egy sereg disznó az ólba. Hát kilencet kiválasztott. Ászt hazahajtotta. Hát akkor megvót. Pénz is, mer tudott csinyáni magának, hát tudott műkönni. Hát hetedik nap megszületett a kis csecsemő. Akkor ütött szöget a fejibe, hogy ű miccsinát, hogy a gyereket az ördögnek atta. Na, hát itt nincs mencség. De nyócadik nap huszárok kerűtek hát a faluba. Minthát régente mentek a huszárok kösségrű kösségre. Hát űhozzá is egy huszár kerűt. Látta, hogy az asszon igen szomorú, meghat a gazduram is igen szomorú volt. „Hát mi baj van itt?" Aszongya a gazduram, aszongya: „Nem merem megmondani." „Csak mongya meg" aszongya, „gazduram, talán tudok segíteni." Hát osztán emonta a mondókáját, hogy hogyan lett. „Ó, gazduram," aszongya, „nyugortan fekügyék le, majd én fönnmaradok, majd én megfelelek," aszongya, neki. Hát ejött a kilencedik este. Megvacsorásztak. A huszár fogott egy széket, az ablakhoz űt. A család meg hát nyugovóra tért. Hát tizenegy óra után kocogatott az ördög az ablakon. „Jóestét," aszongya. „Jóestét." „Egy?" „Az az út, amelliken jöttél," aszongya a huszár neki. Választ adott. „Kettő?" „Amelliken visszamész." „Három?" „Három ökör nem jár járomba," aszongya. „Négy?" „Négy kerék fut a kocsiba." „Öt?" „Ötkerekü kocsit még nem láttam," aszongya. „Hat?" „Hat paripa," aszongya, „az egy kocsiba finom fogat." „Hét?" „Akinek hét kaszás fija van," aszongya, „ott van pénz, minden ölég a házná." „Nyóc?" Aszongya a huszár: „Akinek nyóc lánya van, az nem megy a szomszédhó gondot keresni, annak ölég gongya van odahaza." „Kilenc?" 219