Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

27. BOSZORKÁNYFÁNK A hiedelemmondák egyik jellegzetes csoportját képezik azok a ma már nem hitt, de igen kedvelt történetek, amelyekben a fánkból, süteményből a boszorkányok varázslatának eredményeként, hazaérkezésük után lógombóc lesz. Ezek között két alaptípust találunk. Mindkettőben a boszorkányok űzik tréfájukat a mit sem sejtő emberrel. „Sokszor mesétek előtte ugyebár. Ecipeték oda, hol ez a ceremóniájok van. És ott étkesztek, meg minden. És még a zsebgyükbe is tettek és mikor odahaza megnésztek, hát loszar vót. Fánkot, fánknak attak, asztán odahaza meg loszar vót." (Kálmánné Őrisziget.) Szinte azonos formában mondott el egy történetet a stinatzi Kirisits Mária: „Boszorkányvacsorát csináltak, és ott ettek, ittak. Volt nekik kenőcsük és bekenték magukat. A kéményen keresztül repültek ki, seprűn. És valahol összejöttek, és ott mulattak. Egyszer egyik valamit hazavitt magával. Egy kendőbe fánkot pakolt be. És amikor hát reggel belenéz a kendőbe, lógombócok voltak benne." (Phon. Arch. Nr. В 9624/3.) A fánk a farsanghoz tartozott, ezért említenek gyakran nem egyszerűen fánkot, hanem farsangi fánkot. Sok házban az év más szakaszában nem is csinálták, de a farsang három utolsó napján feltétlenül. Amikor a 102. sz.-ú történetben a farsangban talált kertjében az asszony a fa alatt olyan sok fánkot, ez nem azt jelenti, hogy ezekben a napokban a boszorkányok aktívabbak lettek volna, hanem csak arra utalnak, hogy ez volt a fánksütés ideje. Amikor hazavitte, nem ehette meg azt, ami fánkjából lett. Az éjjeliőr Alsóőrön, de máshol is a hiedelemvilág, főleg pedig a hiedelemmondák egyik jellegzetes alakja. Éjjel járván a falu utcáit, sok mindent látott, hallott, és józanul vagy egy kis alkohol nyomása alatt élt át eseményeket, amelyekről aztán másoknak is hírt adott. Egyik-másik történetnek saját maga lett szenvedő hőse. így történt a 72. sz.-ú elbeszélésben is, amelyben egy lakodalmas menettel találkozott. Magukkal vitték és követelték tőle, hogy hegedüljön. Az egész nép bement egy házba, ahol nagy mulatságot csaptak. A lakodalom végén, úgy ahogy még ma is szokás, „útravalót" adtak neki, azaz süteményt pakoltak be, hogy vigye el gyerekeinek. Mire aztán szegény hazaért, süteményéből loszar lett. Ez a bakter-történet ugyanúgy állandósult formát ért el, mint az is, amelyben az idős házaspár éjjel jön a munkából, a szomszéd faluból hazafelé. Az esti és a reggeli harangszó között ugyan nem tilos, de nem is ajánlatos a település határán kívül járni, és aki ezt megteszi, mindig elnyeri büntetését. így történt itt is. A réten egyszer csak nagy zenét hallottak. Odamentek, a mulatók bevették őket maguk közé és együtt lakodalmaztak. Amikor vége lett a dínom-dánomnak, ők is megkapták útravalójukat és ebből is bizony csak loszar lett, amikor otthon kibontották. Ebből, a kötetünkben 155. szám alatt közölt történetből kitűnik a közösség számára szánt tanulság, hogy éjjel a falukereszten kívül nem szabad járni, mert ráfizetnek. így aztán azok sem mertek ezután éjjelig, azaz az esti harangszó után maradni. 191